2013. április 16., 20:292013. április 16., 20:29
Mint részletezte, megvan már valamennyi szükséges engedélyük, s ha az időjárási viszonyok nem szóltak volna közbe, már a héten elkezdődhettek volna a munkálatok.
A tervezett irányítótorony kapcsán Căncescu úgy nyilatkozott, hogy ennek építési munkálatai alig 800 ezer euróra rúgnak, így amennyiben nem kapják meg a szükséges finanszírozást a kormánytól, akkor jövőre a megyei önkormányzat költségvetéséből elkülönítik a szükséges összegeket. A terminálról viszont még nincsenek konkrétumok, ennek kapcsán Căncescu csak annyit jegyzett meg, hogy próbálnak jó kapcsolatot kialakítani Brassó megyei magáncégekkel. Bankhitelt ugyanis a közeljövőben nem tud igényelni a megyei önkormányzat – az adósságai ugyan ezt lehetővé tennék, de Căncescu elmondása szerint a szaktárca nem ad jóváhagyást újabb hitelek igénylésére, mivel az ország idén 200 millió euró értékben vehet fel hitelt. „Ebből él a kormány, a minisztériumok, valamint a helyi hatóságok, ami miatt számunkra lehetetlenné válik a hiteligénylés” – fogalmazta meg a Brassó megyei önkormányzat elnöke.
Mint arról korábban beszámoltunk, a repülőtér kifutója a tervek szerint 2850 méter hosszú és 45 méter széles lesz, a költségeket áfa nélkül közel 13 millió euróra becsülik.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.