Hirdetés

Első otthon tavalyi pénzekből

Egy hónap szünet után újra beindulhat a hitelezés az Első otthon program keretében – miután a kormány megjelentette a Hivatalos Közlönyben az éves kezelési költségre vonatkozó rendeletet, a bankok újra továbbíthatják a kölcsönigényléseket a garancialaphoz.

Bálint Eszter

2015. február 03., 19:562015. február 03., 19:56

A kezelési költség egyébként változatlanul évi 0,49 százalék marad. Egyelőre azonban csak a 2014-ben fel nem használt alapból lehet gazdálkodni.

Amint arról beszámoltunk, az idei esztendőre két és fél milliárd lejben rögzítette a kormány az Első otthon programban rendelkezésre álló összeg garanciaplafonját. A kabinet erről január közepén döntött, mint ahogy arról is, hogy a tavaly fel nem használt összeget idén is hozzáférhetővé teszi.
A kormány ugyanakkor úgy tűnik, módosítani akar a program lebonyolításán, hogy ezáltal még többen élhessenek a kedvezményes hitel nyújtotta lehetőséggel.

Darius Vâlcov pénzügyminiszter nemrég bejelentette, február végén kerül a kabinet elé az Első otthon programot módosítani hivatott jogszabálytervezet. Ebben előírnák, hogy azok is részesülhessenek a kedvezményes hitelben, akiknek már van egy lakásuk, ám nagyobb otthonba szeretnének költözni. Az egyetlen feltétel, hogy ehhez régi lakásukat el kell adniuk.

Mint ismeretes, az Első otthon program 2009-ben indult, lényege, hogy az állam garanciát vállal az ingatlanvásárlás során felvett hitelre. 2009-től tavaly őszig a garanciaalap összesen 126 200 ingatlanvásárlás esetében biztosította a szükséges összeget. A felhasznált összeg mintegy 4,8 milliárd euró. A tavalyi év első kilenc hónapjában a program keretében 20 500 hiteligénylésre bólintottak rá, ezek garantálására összesen 736 millió eurót biztosítottak. Ezt követően a kormány az év végéig további 400,5 millió lejt bocsátott a program rendelkezésére.

Az igénylőknek rendelkezniük kell a megvásárolni szándékozott ingatlan értékének 5 százalékával, ezt kell előlegként befizetniük a bankban azt követően, hogy a pénzintézet és a garanciaalap is rábólintott a hitel folyósítására. A kölcsönt kizárólag lejben lehet igényelni, a kamat összege a háromhavi ROBOR-index plusz legtöbb 2,5 százalékpont lehet.

A garanciaalap adatai szerint a programban a következő pénzintézetek vesznek részt: a BCR, a BRD, a Raiffeisen Bank, a Banca Românească, az Alpha Bank, a Transilvania Bank, a CEC Bank, az EFG Bancpost, a Piraeus Bank, az Intesa Sanpaolo Románia, az UniCredit Ţiriac Bank, a Credite Agricole, az OTP Bank, a Bank Leumi, az RIB Bank, az ING Bank és a Marfin Bank.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés