Hirdetés

Elégedett Romániával a valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa jóváhagyta a Romániával 2011-ben kötött elővigyázatossági hitelmegállapodás lezárását és Bukarest rendelkezésére bocsátotta a hitelkeret utolsó, félmilliárd eurós tételét.

Hírösszefoglaló

2013. június 27., 14:322013. június 27., 14:32

Az IMF szerint a román gazdaság stabilizálódott, de a növekedés gyenge és fennáll a helyzet rosszabbodásának veszélye. Mint ismeretes, a hitelszerződés feltételeinek teljesítése az eredetileg tervezettnél később történt meg: Románia az év elején két hónap haladékot kért a szerkezeti reformok bevezetésére vállalt kötelezettségek teljesítésére. Vállalásai közül többet – a Román Vasúttársaság teherszállító üzletágának (CFR Marfă) privatizációját, a Transgaz vállalat 15 százalékos részvénycsomagjának tőzsdére vitelét, az Oltenia energiavállalat privatizációjának meghirdetését – az „utolsó métereken\" teljesítette a Ponta-kabinet.

A bukaresti szociálliberális kormány eközben több ízben jelezte: fontosnak tartja az IMF szervezésében kötött többoldalú hitelmegállapodás sikeres lezárását, hogy újabbat köthessen. Románia továbbra is elővigyázatossági típusú hitelszerződésben érdekelt, vagyis csak váratlan válsághelyzet esetében nyúlna a hitelkerethez. Bukarest egyébként egyetlen tételt sem hívott le a most lejárt hitelszerződés alapján, de az IMF-szerződés ernyője lehetővé tette számára, hogy előnyös feltételek mellett finanszírozza kiadásait a pénzpiacokról.

Az IMF szervezésében 2011 tavaszán megkötött, s most lezárt 5,4 milliárd euró összértékű elővigyázatossági hitelszerződés a második volt Románia számára, a 2009-ben megkötött 20 milliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodás után, amelynek törlesztő részletei idén érik el a csúcsot. Victor Ponta miniszterelnök januári évértékelő beszédében azt mondta: Románia államadóssága 51 milliárd euró, ami a GDP 34,7 százalékát teszi ki. Hozzátette: az adósság csaknem felét az utóbbi négy évben vette a nyakába az ország, az egy főre eső köztartozás 1400-ról 2500 euróra nőtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Visszaesett az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Visszaesett az építőipari termelés Romániában
Visszaesett az építőipari termelés Romániában
2026. március 19., csütörtök

Visszaesett az építőipari termelés Romániában

Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Nicușor Dan az üzemanyagok drágulásáról: a kormány a napokban bejelent egy intézkedéscsomagot

A kormány a következő napokban bejelenti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan az üzemanyagok drasztikus drágulásával kapcsolatos kérdésre válaszolva.

Nicușor Dan az üzemanyagok drágulásáról: a kormány a napokban bejelent egy intézkedéscsomagot
2026. március 19., csütörtök

Költségvetési botrány: koalíciós egyeztetésen oldaná fel az egyre mélyülő konfliktust a négy párt

Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.

Költségvetési botrány: koalíciós egyeztetésen oldaná fel az egyre mélyülő konfliktust a négy párt
2026. március 19., csütörtök

Tovább galoppozik az üzemanyagok ára; akad, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt

Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.

Tovább galoppozik az üzemanyagok ára; akad, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg

Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg
2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
Hirdetés
Hirdetés