
2013. február 08., 08:362013. február 08., 08:36
Amint arról beszámoltunk, az RMDSZ-es honatyák előzetesen jelezték, hogy nem szavazzák meg a büdzsétervezetet, mivel szerintük az nem az ország növekedését célozza meg, ráadásul a kétharmados kormánytöbbség egyetlen módosító indítványukat sem fogadta el. A demokrata-liberálisokat (PDL), illetve a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) képviselőit annyira felháborította a szerdai vitanapon a Szociálliberális Unió (USL) hozzáállása, hogy egy adott ponton ott is hagyták az üléstermet, ám később visszatértek, s részt vettek a költségvetés megvitatásában.
Victor Ponta miniszterelnök a végszavazást követően megköszönte a képviselőknek és szenátoroknak, hogy elfogadták a büdzsét. „Nem egy tökéletes költségvetés, de ez a legjobb, amink ma lehet. Remélem, hogy a jövő évi büdzsé már ennél jóval jobb lesz” – fogalmazott a kormányfő.
A pénzügyminisztérium honlapján közzétett büdzsétervezet értelmében a kormány azzal számol, hogy az idei év végére a költségvetés deficitje 18,176 milliárd lejre rúg majd, olyan körülmények között, hogy a tervek szerint 98,182 milliárd lej bevételt várnak, miközben a kiadások elérik majd a 116,36 milliárd lejt. A dokumentum értelmében tehát az idei bevételek a Ponta-kabinet várakozásai szerint 6,4 százalékkal haladjak majd meg a tavalyi szintet, miközben a kiadási oldalon a növekedés 10,51 százalékos.
A 2013-as évi társadalombiztosítási költségvetést 310 támogató és 109 ellenszavazattal fogadták el a honatyák. A jogszabálytervezet esetében egyetlen módosító indítványt fogadtak el. Ez azt javasolta, hogy töröljék az előírást, miszerint a fő hitelutalványozó köteles a költségvetés hatálybalépését követő 30 napon belül részletesen közölni a pénzügyminisztériummal, hogy maximálisan hány állást finanszíroznak a társadalombiztosítási büdzséből, illetve beosztásonként mennyi az átlag alapfizetés.
Ez a költségvetés az előzetes számítások szerint 50,995 milliárd lejes bevételre számíthat az idei év folyamán, ami 4,42 százalékkal több, mint a 2012-es szint. A büdzsé 762,1 lejes nyugdíjpontértékkel számol, erre a célra a kormány összesen 49,243 milliárd lejt irányzott elő, ami a bruttó hazai termék (GDP) 7,9 százalékát jelenti. Eközben a munkanélküliek segélyezésére összesen 1,728 milliárd lejt szánnak.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.