Hirdetés

Drágállja a benzint a kormány

Az üzemanyag árának csökkentését szeretné elérni Victor Ponta miniszterelnök a Romániában tevékenykedő olajipari vállalatoknál. A kormányfő a kabinet szerdai ülésén felszólította a pénzügyi és a közlekedésügyi minisztert, hogy kezdeményezzenek tárgyalásokat a nagyvállalatokkal annak érdekében, hogy az üzemanyag ára „tisztességes és ésszerű” szintre kerüljön, miután a kőolaj árának drasztikus visszaesése nyomán globális szinten olcsóbb lett a benzin és a gázolaj.

Kozán István

Kőrössy Andrea

2015. január 07., 19:412015. január 07., 19:41

„Az üzemanyag árát természetesen nem a kormány szabja meg, viszont meggyőződésem, hogy a vállalatokkal folytatott komoly megbeszélés hozzájárul majd ahhoz, hogy az értéket méltányos szintre szállítsák. Az üzemanyag ára az elmúlt napokban a világon mindenhol számottevően csökkent, csak nálunk nem, holott az adókat és illetékeket a tavalyi szinten tartottuk” – fogalmazott a miniszterelnök.

Mélyponton a Brent könnyűolaj

Ponta kijelentése azzal áll összefüggésben, hogy az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében tegnap délelőtt ötven dollár alá, azaz csaknem hatéves mélypontjára zuhant. A Brent februári szállításra hordónként (159 liter) 49,92 dollárba került a reggeli órákban, majd az ár visszaemelkedett a lélektani küszöbnek tekintett 50 dollár fölé.

Utoljára 2009 májusában fordult elő, hogy 50 dollár alatt kereskedjenek a Brenttel. Június óta több mint 50 százalékkal esett a kőolaj világpiaci ára – erre a 2008-as világgazdasági válság óta nem volt példa –, és csak ezen a héten több mint 10 százalékkal gyengültek a jegyzések az erős túlkínálat és a gyenge kereslet kölcsönhatásának, illetve az enyhe világgazdasági növekedésnek köszönhetően.

Az orosz energiaügyi minisztérium múlt heti adatai szerint 2014-ben rekordszintre nőtt az oroszországi kőolaj-kitermelés. A napi átlag 10,58 millió hordó volt, 0,7 százalékkal több, mint 2013-ban. Ezzel párhuzamosan az iraki kőolajexport is több évtizedes csúcsot döntött, 1980 óta most a legnagyobb a kivitel.

Michael Hewson, a CMC Markets nevű, nagy-britanniai székhelyű értékpapír-kereskedési cég vezető elemzője valószínűnek tartja, hogy a következő hetekben 40 dollár körüli szintre zuhannak az árak, ha csak a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) nem lép közbe.

Szerdán egyébként kilencéves mélypontjára süllyedt az euró dollárhoz viszonyított árfolyama is, miután az olajárak összeomlása és a világgazdasági növekedés miatti aggodalmak hatására a befektetők a biztonságos menedéknek tekintett államkötvényekbe csoportosítják át tőkéjüket. Japántól kezdve Németországig, Franciaországtól Belgiumig, Finnországtól és Kanadától Ausztráliáig rekordmélységbe süllyedtek az államkötvények hozamai.

Egylejes árcsökkenés Romániában

A kőolaj világpiaci árának 50 százalékos csökkenése ellenére Romániában április óta alig 20 százalékkal lett olcsóbb az üzemanyag. Tavasszal Csíkszeredában egy liter 95-ös benzin 6,3 lejbe került, jelenleg pedig 5 lejért lehet megvásárolni ugyanezt a menynyiséget. A gázolaj literenkénti ára április végén 6,28 lej volt, jelenleg 5,16 lej.

Tavasszal egyébként az üzemanyag drágulásnak indult Romániában, mivel április elsejétől vezették be a benzinre és a gázolajra kivetett literenként hét eurócentes jövedéki adót. Az üzemanyag árának mérséklődése sajnos nem tükröződik vissza más ágazatokban: az elmúlt hetekben, hónapokban sem az élelmiszerek, sem a szolgáltatások nem lettek érezhetően olcsóbbak, holott a piaci szereplők rendszerint a benzin és a gázolaj drágulásával magyarázzák termékeik árának időnkénti emelését.

Folyamatos a visszaesés Magyarországon

Magyarországon szeptember óta 21 százalékkal olcsóbb az üzemanyag ára. Az MTI piaci forrásokra hivatkozva közölte, hogy a Mol pénteken bruttó két-két forinttal csökkenti ismét a benzin és a gázolaj árát, így a 95-ös benzin ára 330 forintra (4,64 lej) mérséklődik, ehhez képest szeptemberben a literenkénti ár még 420 forint volt.

A Mol hivatalosan szerdán változtatott az árakon: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 4 forinttal, a gázolajét pedig bruttó 6 forinttal csökkentette. Az autósok a következő napokban 15–25 forintos (21–35 banis) árkülönbséget is tapasztalhatnak a töltőállomásoknál.

A romániai kőolajpiac egyébként időről időre a sajtó kereszttüzébe kerül, mert az árak látszólag köszönőviszonyban sincsenek az átlagkeresettel, illetve az életszínvonallal. A Bloomberg hírügynökség például júniusban számolt be arról, hogy a megelőző időszakban Romániában drágult a leggyorsabb ütemben a benzin.

A lista összeállítói 61 ország benzinárát vették górcső alá a március 31. és április 29. közötti időszakban Norvégiától Venezueláig. Kiderült, a 16 százalékos romániai áremelkedést senkinek sem sikerült felülmúlnia. Decemberben ugyancsak a Bloomberg összeállításából derült ki, hogy a vásárlóerőhöz képest globális szinten Romániában jegyzik az egyik legmagasabb üzemanyagárat, míg az abszolút értéket figyelembe véve az ország a 29. helyen áll. Romániához képest olcsóbb a benzin például Bulgáriában, Spanyolországban, Luxemburgban, Szerbiában és Észtországban.

Júliusig nem drágul a földgáz

Júliusig biztosan nem drágul a háztartási fogyasztók, valamint a lakosságot kiszolgáló távhőszolgáltatók és hőerőművek számára a belföldön előállított földgáz – az erre vonatkozó határozatot szerdai ülésén fogadta el a kormány. Răzvan Nicolescu energiaügyekért felelős tárca nélküli miniszter november végén jelentette be: az Európai Bizottság (EB) ugyanis beleegyezett, hogy a városi távhőszolgáltatók és a hőerőművek esetében ne liberalizálják jövő év elejétől a földgáz árát, így a lakosságnak nem kell a távhő drasztikus drágulásától tartania. A román hatóságok 2012-ben állapodtak meg a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EB-vel arról, hogy 2018 végéig mind a lakossági, mind az ipari fogyasztók esetében liberalizálják a hazai kitermelésű gáz árát. Erre azért van szükség, hogy az energiaforrások értéke fokozatosan emelkedjen uniós szintre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés