
Az idei csúcsra, 1,54 százalékra emelkedett az éves infláció szeptemberben – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS). A havi infláció 0,12 százalék volt, miután az élelmiszerek 0,17 százalékkal, a szolgáltatások 0,14 százalékkal drágultak augusztushoz képest.
2014. október 12., 17:122014. október 12., 17:12
Az éves infláció 0,84 százalékról nőtt 1,54 százalékra, az idei minimális érték 0,66 százalék volt, amit júniusban jegyeztek. A tavalyi év végéhez képest a fogyasztói árindex 0,93 százalékkal emelkedett, miután a nem élelmiszerek 2,13 százalékkal drágultak, a szolgáltatások ára 1,67 százalékkal emelkedett, az élelmiszerek stagnáltak. Mint beszámoltunk, a Román Nemzeti Bank (BNR) augusztus elején 2,2 százalékra csökkentette 3,3 százalékról az idei inflációs előrejelzését, a jövő évit 3 százalékra mérsékelte 3,3 százalékról.
Szintén pénteken tette közzé a statisztikai intézet a külkereskedelmi mérleget, amelynek hiánya 70 millió euróval nőtt az idei első nyolc hónapban a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az év első nyolc hónapjában a kivitel értéke 152,251 milliárd lej (34,165 milliárd euró) volt, a behozatalé pedig 169,123 milliárd lej (37,961 milliárd euró). A tavalyi év első nyolc hónapjához képest az export 8 százalékkal nőtt lejben kifejezve (6,7 százalékkal euróban), míg a behozatal 7,3 százalékkal bővült (euróban 6,1 százalékkal).
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
szóljon hozzá!