Hirdetés

Csökkentették a megújuló energia támogatását

Csökkentette a megújuló energia szubvencióját a kormány azzal, hogy négy évvel elhalasztja a szél-, nap- és vízenergia előállítását ösztönző úgynevezett zöld tanúsítványok egy részének kifizetését: a bukaresti kormány keddi ülésén elfogadott rendelet ellen szerdán közleményben tiltakozott a román szélenergia egyesület (RWEA).

2013. június 05., 14:542013. június 05., 14:54

A lakossági és ipari energiaár csökkentését célzó kormányrendelet értelmében július elsejétől kezdődően a 10 megawattnál kisebb teljesítményű új vízierőművek az eddigi három helyett két, a szélerőművek az eddigi kettő helyett egy, a napelemes áramfejlesztők az eddigi hat helyett négy zöld tanúsítványt értékesíthetnek minden megtermelt megawatt-óra villamos energia után: a kieső támogatást pedig 2017 márciusától, illetve 2018 januártól után (a szélerőművek esetében) kapják meg. A Ziarul Financiar című gazdasági lap becslése szerint a Ponta-kabinet ezzel több mint egymilliárd eurónyi kifizetést örökített át utódjára.

Constatin Nita energiaügyekért felelős tárca nélküli miniszter szerint a román zöldenergia-támogatási rendszer a legbőkezűbb Európában, amit az ország nem engedhet meg magának. Az intézkedéstől azt reméli, hogy a második félévtől kezdődően legalább tíz százalékkal csökken a lakossági villanyszámla.

Az RWEA szerint a kormány törvénytelenül módosította egyoldalúan az Európai Bizottság által is jóváhagyott szubvenciót, amire több milliárd eurós beruházások üzleti terve épült. A zöldenergiába befektető cégek perrel fenyegetik a román államot, és arra figyelmeztetnek, hogy a több százmillió eurós kártérítést a román adófizetőknek kell majd megfizetniük.

Másfelől az ArcelorMittal acélipari óriás - amelynek a romániai kohászati üzemeiben több mint tízezer alkalmazott dolgozik - kilátásba helyezte hogy kivonul Európából, ha az unióban nem csökkennek az energiaárak. Victor Ponta miniszterelnök egyebek közt erre hivatkozva indokolta a megújuló energia támogatásának halasztásáról hozott döntést.

„Az Egyesült Államokban az utóbbi hét évben az ipari gázár 66 százalékkal csökkent, míg Európában 35 százalékkal nőtt. A villamosenergiánál az USA-ban 4 százalékos csökkenés volt, míg Európában 38 százalékos drágulás. Ha nem teszünk semmit, bezárnak a gyárak és itt maradunk múzeumnak. Vigyáznunk kell, hogy maradjon ipar és lakosság is, amely elhasználja azt a zöld energiát\" - érvelt a kormányfő.

Romániában a megújuló energiaforrások jelenleg a fogyasztás 8 százalékát fedezik. A szubvencióról szóló 2008-as törvény indoklásában az szerepelt, hogy 2020-ig Bukarest ezt az arányt 24 százalékra akarja emelni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés