
Fotó: Kristó Róbert
Alig három nappal a választások után már adóemelést jelentett be a Ponta-kormány: a kabinet tegnapi ülésén elfogadták azt a kormányhatározatot, ami lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy 16,05 százalékig terjedő mértékben emeljék a helyi adókat, illetékeket. A tervezetet még októberben közzétette a pénzügyminisztérium, azonban akkor – valószínűleg a közelgő kampány miatt – nem is tárgyalt róla a kormány. Victor Ponta miniszterelnök később úgy nyilatkozott, hogy a polgármesterekre bízza, emelik-e a helyi adókat, illetékeket vagy sem.
A most elfogadott tervezet egyébként nagyrészt megegyezik a márciusban, még az Ungureanu-kabinet által ismertetett tervezettel, azonban végül annak kapcsán sem született döntés. Az adóemelés egyébként nem kötelező érvényű, az önkormányzatok maguk döntik el, hogy emelik-e, s ha igen, 16,05 százalékig milyen mértékben az illetékeket. Azért éppen 16,05 százalékról van szó egyébként, mert ennyire rúg az elmúlt három év inflációjának összege, s legutóbb három éve emelhettek hasonló elvek szerint adót, illetéket az önkormányzatok.
A kormányhatározat meghozatala előtt közzétette adóemeléseket is tartalmazó határozattervezetét a nagyváradi önkormányzat. A napokban közvitára bocsátott jövő évi adó- és illetéktervben többféle emelés is szerepel. A kereskedelmi egységekre új adót róttak ki: ezután a működési engedély kiadása is pénzbe kerül majd, amennyiben a tervezet elfogadásra kerül. A városrendezési engedélyekre szóló bélyegilleték 16 százalékra emelkedhet, és ugyanennyivel nőhet a telkekre kirótt ingatlanadó mértéke is. A terv szerint ugyanakkor az épületek után számított ingatlanadó 6 százalékkal nőhet jövőre.
Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere a Krónika megkeresésére arról beszélt, hogy egyelőre nem lehet biztosat mondani a jövő évi lehetséges helyi adóemelésről. Mint rámutatott, ezt még az illetékesnek meg kell vitatniuk. Ugyanakkor kifejtette, a helyi önkormányzat november végi tanácsülésén fogadta el a 2013-ra vonatkozó költségvetést, így nem valószínű, hogy a tanácsosi testület visszatér még erre a kérdésre.
A közszférában dolgozók a bérük kiegészítésén kívül semmilyen további enyhítésre nem számíthatnak a pénzügyminisztérium illetékesei által kidolgozott határozattervezet értelmében. Ebben ugyanis egyebek mellett az áll, hogy a közalkalmazottak jövőre sem kapnak sem étkezési utalványt, sem üdülési csekket, illetve az alkalmazások továbbra is befagyasztva maradnak. De a forradalmárok sem kapják vissza a korábban megszüntetett kedvezményeiket, egyes forradalmárkategóriák továbbra sem kapnak segélyt, továbbá korlátozott számú vasúti kedvezményben részesülnek.
Plafont szab meg a kormány az állami költségvetésből fenntartott intézmények személyzeti költségeire, kivételt csak az oktatás és az egészségügy jelent – jelentette be tegnap Victor Ponta miniszterelnök. Elmondása szerint a rendelkezés hatálya alá az államelnöki hivatal, a parlament, az alkotmánybíróság, valamint a számvevőszék esik. A kormányfő egyébként már hétfőn arról beszélt, hogy hiába duzzad 470-ről 588-ra a honatyák száma, a parlament költségvetése a tavalyi szinten marad. Sőt a kormány és az államelnöki hivatal protokollra előirányzott költségvetése előfordulhat, hogy csökkenni fog.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.