2013. április 04., 14:142013. április 04., 14:14
A vasipari üzem munkásai végkielégítésüket és elmaradt béreiket követelték, amelyeket a vezetőség a sorozatos ígérgetések ellenére még mindig nem fizetett ki. A több száz tiltakozó ugyanakkor felszólította a kormányt, hogy sürgősen tegyen lépéseket a hazai fémkohászati ipar felszámolása ellen, elmondásuk szerint ugyanis a Mechel új tulajdonosai ócskavasként akarják értékesíteni a megmaradt gyárakat, illetve munkagépeket.
Nicolae Coman, a Metarom fémipari szakszervezeti szövetség illetékese a megmozduláson elmondta: a tüntetőket a Mechelnél folytatott sorozatos elbocsátások is aggasztják, hiszen többségük már elmúlt 40 éves, így kicsi a valószínűsége, hogy máshol alkalmazzák őket. “Az olyan iparvárosokban, mint Aranyosgyéres, a tömeges elbocsátások jelentős társadalmi veszélyt jelentenek, hiszen a Mechel az egyetlen nagyvállalat a környéken. Sok esetben ráadásul házaspárokat menesztettek, akik a végkielégítések késése miatt nem tudják eltartani családjukat” – panaszolta az illetékes.
A Mechel munkásai korábban Oroszország bukaresti nagykövetsége előtt is tüntetni akartak – az Invest Nikarom ugyanis két orosz üzletember tulajdonában van –, utólag azonban meggondolták magukat, elmondásuk szerint ugyanis a kialakult helyzet miatt elsősorban a román kormány okolható. Az érintettek úgy vélik: a kormány az alkalmazottak számára előnytelen privatizációs szerződést kötött 2003-ban, amikor a szintén orosz Mechel-csoport felvásárolta az addig állami tulajdonban lévő aranyosgyéresi vasipar üzemet. A Kolozs megyei gyárban akkor több mint ötezren dolgoztak, a sorozatos elbocsátások nyomán azonban mára az üzemnek mindössze 360 munkása és egyetlen részlege maradt. Idén februárban 720 személy menesztettek, akik háromhavi bérükkel egyenlő végkielégítésüknek alig harmadát, 800 lejt kaptak eddig a tulajdonostól. Néhány hete az aranyosgyéresi gyárban leállították a munkát, a megmaradt alkalmazottakat pedig kényszerszabadságra küldték, februári bérüket azonban nem fizették ki. Az Invest Nikarom tájékoztatása szerint a tevékenységet április 10-én indítják újra, azonban csak 180 alkalmazott folytathatja a munkát, a többiek kényszerpihenőn maradnak. Az aranyosgyéresi munkások egyébként már több mint egy hónapja naponta tüntetnek a gyár előtt az elmaradt végkielégítések és bérek miatt, a szakszervezet pedig arra készül, hogy bepereli a tulajdonosokat, akik azt állítják, hogy nincs pénzük a további összegek kifizetésére. Gheorghe Vuşcan Kolozs megyei prefektus ugyanakkor korábban rámutatott: az állam kifizethetné a végkielégítéseket a Mechel által visszaigényelt általános forgalmi adóból, így az adóhatóság csak a megmaradt összeget adná át a tulajdonosoknak.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.