„Borzasztó nagy a kenyérpiaci verseny”

– A kálmándi Láng-pékség családi vállalkozásként indult. Hová fejlődött azóta a cég?
– Valóban, 1992-ben családi vállalkozásként indult a pékség. Akkoriban a szomszédos falvakat láttuk el kenyérrel. Aztán ’94-ben kft.-vé alakultunk, amelynek mára már két működő és egy készülő péksége van. Én 1997-ben kezdtem el a saját vállalkozásomat Börvelyben, a kisebbik öcsém pedig nemsokára Kaplonyban fog pékséget nyitni. Idén ő is be szeretné indítani. Időközben, úgy 2002 táján, a települések közé egy saját malmot is építettünk, amelyet közösen használunk.

– Ez azt jelenti, hogy elegendő alapanyaggal tudják ellátni a vállalkozást?
– Valamennyi lisztet mi is termelünk, de ez korántsem elég. Mivel viszonylag nagy a kapacitásunk, muszáj nyersanyagot vásárolnunk.

– Jelenleg hány ember dolgozik a cégnél?
– 2008-ban új céget alapítottam. Ennek a vállalkozásnak jelenleg 35 alkalmazottja van. Dolgoznak nálunk pékek, sofőrök, kenyérszeletelők, valamint olyanok, akik az üzletekben eladóként tevékenykednek.

– Forgalmazás szempontjából sikerül lefedni az egész megyét?
– Megyeszerte hordunk kenyeret, sőt a testvérem autói még néhány szilágysági és máramarosi üzletet is ellátnak. Sajnos ebben az üzletágban nagyon nagy a konkurencia, sok pékség nyílt az utóbbi időben. Azt gondolom, a befektetők rájöttek, hogy a kenyérnek mindig lesz keletje, így megpróbálnak betörni a piacra. Ezzel nem is lenne gond, hiszen győzzön a jobbik, szokták mondani. Ám a gazdasági visszaesés miatt az emberek alaposan beosztják minden aprópénzüket, így aki pár banival olcsóbb, attól vásárolnak. Nekünk első szempont a minőség. Nem tudunk olcsóbbak lenni, mivel nem adhatjuk előállítási áron a kenyeret. Az nekünk borzasztó ráfizetés lenne. Az emberek többsége viszont az olcsót keresi, még akkor is, ha a pénzéért rosszabb minőséget kap. Újra azt kell hangsúlyoznom, hogy hatalmas a verseny, és nehéz minden szempontból piacképesnek maradni. Másrészt azt vettük észre, hogy az évek során stabil klientúránk alakult ki, amely nem hajlandó váltani. Időközben felbukkantak új cégek, amelyek szinte naponta ostromolják a különböző üzlettulajdonosokat, hogy tőlük rendeljenek. Akik megszerettek, megszoktak bennünket, megbíznak a termékeinkben, nem szívesen pártolnak el, még akkor sem, ha a másik olcsóbban ígéri a kenyeret. Erre már több példa volt, és azt hiszem, jó névjegy számunkra ez a jelenség.

– Nem próbáltak teret nyerni a nagyáruházak polcain?
– Többször gondolkodtunk ezen, és piackutatást is végeztünk, ám rá kellett jönnünk, hogy semmi értelme az egésznek. A legtöbb hipermarket amellett, hogy saját pékséggel rendelkezik, az idegen termékeket csak nagyon alacsony áron engedi árulni, és még polcdíjat is felszámol minden kenyér után. Olyan feltételeket szabnak, hogy semmi értelme velük kereskedni, és az eladott áru után járó összeget is csak több hónapos késéssel utalják át. Ez nekik nagyon jó üzlet, minket viszont tönkretennének vele. Naponta 2500–3000 kenyeret gyártunk, és ugyanennyit készítenek a testvérem pékségében is Kálmándon. Emellett kalácsot, különböző kifliket, zsömléket sütünk, a kálmándiak pedig ízesített péksüteményeket is forgalmaznak. Ez komoly mennyiség, oda kell figyelni a terjesztésére. Télen jobban fogy a kenyér, nyárok visszaesik az eladás. Ilyenkor sokan szabadságra mennek, nem esznek otthon. Nagyobb családi ünnepekre, lakodalmakra, keresztelőkre is szoktak rendelni, de ez esetleges, nem lehet piacot építeni rá.

– Közel van ide a határ. Nem próbáltak Magyarországon partnereket keresni ?
– Egyszer próbálkoztunk azzal, hogy egy közeli, magyarországi pékségből péksüteményeket hoztunk, de nem vették őket, mert az itteni zsebekhez mérve drágák voltak. Arra is gondoltunk már, hogy mi vinnénk oda kenyeret. Nemsokára megkapjuk az Uniótól az úgynevezett ISO minősítést, így a közösség országaiban is tevékenykedhetünk. Lehet, megpróbáljuk, bár azt gondolom, ha lenne értelme, mások már megelőztek volna ezzel.

– Úgy tudom, megnyertek egy EU-s pályázatot. Milyen fejlesztést sikerült megvalósítani?
– Novemberben pozitívan bírálták el a leadott kérelmemet. A pékség modernizálására pályáztam 814 ezer lejt. Ennek az összegnek fele önrész, másikat a pályáztató fizeti. Vásároltam egy új dagasztógépet, továbbá lisztsilót, amelyben az alapanyagot tároljuk, és teherszállító mikrobuszokat, amellyel a kenyeret szállítjuk. Sokat segített ez a pénz, hatékonyabbá vált a munkánk. Ám hátránya is van a dolognak, mivel az önrészhez nem volt elegendő tartalékom, így hitelhez kellett folyamodnom. A bank igen magas kamatot számol fel, és a kölcsön folyósítását komoly feltételekhez kötötte, ugyanis a felvett pénz kétszeresének értékét kérte fedezetnek. Erre majdnem az egész céget kapta biztosítékként.

– Tervez  újabb bővítést a közeljövőben?
– Az igazság az, hogy a pékség kinőni látszik a mostani helyet, így ha bővítenék, új székhelyet kellene építenem. Ezt egyelőre nem tervezem, célom, hogy minél hamarabb visszafizessem a banki tartozásom, és megtérüljön a befektetett összeg.