
Tavaly az első negyedévben még 9,4 százalékkal bővült a fogyasztás, de a koronavírus-járvány óvatosabbá tette a lakosságot
Fotó: Rostás Szabolcs
Tavaly 2,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző évhez mérten Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatsorokból.
2021. február 04., 11:362021. február 04., 11:36
A nyers adatok szerinti növekedés főleg a nem élelmiszereknek köszönhető, amelyek eladása 5,6 százalékkal bővült, de az élelmiszerekből is 5 százalékkal többet adtak el.
A statisztikai hivatal nem közölte a szezonális és naptárhatással kiigazított, teljes évre vonatkozó értéket.
Decemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához mérten, a szezonális és naptárhatással kiigazított növekedés 4,2 százalék volt. Az előző hónaphoz, novemberhez képest 5,8 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint, a kiigazított érték szerint 0,2 százalékkal nőtt a forgalom.
2019-ben még 7,2 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom az előző évhez képest. 2016-ban és 2017-ben kétszámjegyű növekedést jegyeztek, de 2018-ban is még 5 százalék feletti volt az emelkedés. Tavaly az első negyedévben a román kiskereskedelmi forgalom 9,4 százalékkal bővült, de a koronavírus-járvány óvatosabbá tette a lakosságot és visszafogták a költekezést.

Az Európai Unió országainak nagy részében csökkent az áramfogyasztás júniusban, miután március közepétől óvintézkedéseket vezettek be a járvány terjedésének fékezése érdekében – közölte az Eurostat.

Több mint 7 százalékkal csökkent a romániai sörpiac a március és június közötti időszakban 2019 ugyanezen periódusához mérten, és a fogyasztás jelentősen elmarad az elmúlt években jegyzettnél – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a Románia Sörgyártói Egyesület vezérigazgatója.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
A mezőgazdasági minisztérium javaslatára a szerdai kormányülésen elfogadták a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot.
Alaposan felkorbácsolja a falusi házak árát a nagyvárosok közelsége, a legdrágább települések listáján pedig bőven találni erdélyi községeket.
Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írta a profit.ro piaci információk alapján.
Ahogy az várható volt, a román deviza erejét is alaposan megnyirbálja a politikai válság.
Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke, Dumitru Chisăliță szerint a következő napokban 9,4–9,6 lejre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára, és egyes töltőállomásokon átmeneti üzemanyaghiány is kialakulhat.
szóljon hozzá!