
Az Apple felzárkózott a Samsung mögé az okostelefon-eladásokban: értékesítési rekord volt az okostelefonok világpiacán a 2014 negyedik negyedévi és a teljes évi eredmény is, az Apple eladásai a negyedik negyedévben megközelítették a Samsungéit – írja az amerikai International Data Corporation (IDC) piackutató vállalat elemzése.
2015. február 05., 15:432015. február 05., 15:43
Tavaly a negyedik negyedévben 375,2 millió okostelefont értékesítettek a világpiacon, 28,2 százalékkal többet a 2013 negyedik negyedévi 292,7 milliónál, 11,9 százalékkal többet a 2014 harmadik negyedévi 335,3 milliónál. 2014-ben összesen 1,301 milliárd okostelefon kelt el, 27,6 százalékkal több, mint az előző évben. 2013-ban 1,019 milliárd kelt el, és az értékesítések először lépték át az évi egymilliárdot.
Az Apple 11 egymást követő negyedévben állt a második helyen az okostelefon-értékesítések rangsorában, 2014 negyedik negyedévében azonban már szinte utolérte a Samsungot: lemaradása 600 ezerre csökkent a 2013 negyedik negyedévi több mint 33 millióról. Ha az eladások a jelenlegi ütemben haladnak tovább, az Apple az idén meg fogja előzni a Samsungot.
A Samsungot azonban nemcsak az Apple szorongatja, hanem a többi Android operációs rendszerre készülékeket gyártó vállalat is. Az IDC szakértői szerint a Samsungnak piacvezető pozíciója megőrzéséhez a nyereségkulcsát kell csökkentenie vagy a prémium készülékeknél kell átalakítania stratégiáját, hogy jobban felvehesse a versenyt az Apple termékeivel.
A Samsung tavaly a negyedik negyedévben 75,1 millió okostelefont értékesített, 11,0 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban az Apple pedig 74,5 milliót, 46,0 százalékkal többet. A Samsung a negyedik negyedévben 20,1 százalékos, az Apple 19,85 százalékos piaci részesedésre tett szert.
A Samsung egész éves értékesítése 0,6 százalékkal 318,2 millió, az Apple értékesítése 25,5 százalékkal 192,7 millió darabra emelkedett. A Samsung piaci részesedése a 2013-as 31,0 százalékról 24,5 százalékra csökkent tavaly, az Apple részesedése pedig 15,1 százalékról tavaly 14,5 százalékra.
Messze az első kettő mögött a Lenovo értékesítette a legtöbb okostelefont a negyedik negyedévben, kiszorítva a harmadik helyről a Huaweit. A Lenovo értékesítési száma a negyedik negyedében már tartalmazta a Motorola eladásait is.
A Motorola akvizícióját tavaly október végén zárta le a Lenovo. A Lenovo 24,7 millió okostelefont értékesített, a Huawei pedig 23,5 milliót, ami a Lenovo esetében 6,59 százalékos, a Huawei esetében 6,25 százalékos piaci részesedéshez volt elegendő. Az egy évvel korábbihoz képest a Lenovo 77,9 százalékkal, a Huawei 41,7 százalékkal növelte eladásait.
Az éves értékesítési rangsorban a Huawei áll harmadik helyen 73,6 milliós, az előző évinél 50,4 százalékkal magasabb értékesítéssel és 5,7 százalékos piaci részesedéssel. A Lenovo az éves rangsorban a negyedik lett 70,0 millió, az előző évinél 54,1 százalékkal több készülék eladásával és 5,4 százalékos piaci részesedéssel. A Motorola eladásaival együtt a Lenovo az éves rangsorban is a harmadik lehetne. A két márka együttes értékesítési száma 96,5 millió volt tavaly, ami 7,4 százalékos piaci részesedésnek felel meg.
A Xiaomi a negyedik negyedévben eladásai 178,6 százalékos növelésével, 16,6 milliós értékesítéssel, 4,42 százalékos piaci részesedéssel kiütötte az ötödik helyről az LG-t. Az éves rangsorban az LG 59,2 millió készülék eladásával, 4,6 százalékos piaci részesedéssel megőrizte ötödik helyét.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!