Hirdetés

Az önkormányzatok dönthetnek adóügyben

Elfogadta a kormány szerdai ülésén azt a rendeletet, amely szerint az önkormányzatok feladata eldönteni, hogy emelik-e idén 16 százalékkal a helyi adókat és illetékeket – jelentette be Liviu Dragnea kormányfő-helyettes. Victor Ponta miniszterelnök a kormányülés előtt az illetékek növelésére buzdította a polgármestereket, felhívva figyelmüket, hogy az adóemeléssel járó pluszbevételek kizárólag az önkormányzatok költségvetését bővítik, ezenkívül pedig a kormány semmiféle büdzsé-kiegészítést nem ad az év folyamán a helyi hivataloknak.

Kiss Előd-Gergely

Kőrössy Andrea

2013. január 09., 16:032013. január 09., 16:03

„Nem kötelező emelni az adókat, de további állami segítségre se számítsanak a városvezetők. Reméljük, hogy hamarosan véget érnek a találgatások és a félreértések. Az új rendelet nyomán az elöljárók, illetve a helyi tanácsok vagy a 2012-es évvel megegyező szinten tartják 2013-ra a helyi adókat és illetékeket, vagy megemelik azokat 16 százalékkal, vagyis az elmúlt három év inflációjának összegével” – magyarázta Ponta. Hozzátette, teljesen természetes és megszokott, hogy az adók és illetékek mértékét meghatározott időközönként az infláció mértékéhez igazítják a hatóságok.

Boc: a kormány csak félig tartotta be az ígéretét

Mint ismeretes, az elmúlt napokban a helyi adók és illetékek megállapítása körül teljes zűrzavar alakult ki, az eredeti tervek és ígéretek szerint ugyanis a kabinetnek már évi első, január 4-én tartott ülésén el kellett volna fogadnia a szóban forgó rendeletet. A kabinet ugyanis még december 27-én kiadta a 2012/1309-es számú határozatot, amely előírta a helyi adók és illetékek kötelező, legtöbb 16,05 százalékkal való emelését. Ezt követően Victor Ponta és Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes többször is ígéretet tett arra, hogy az új év első kormányülésén módosítják az adótörvénykönyvet, így az illetékemelés nem lesz kötelező. Mivel erre nem került sor, az önkormányzatoknál teljes értetlenség alakult ki, például Emil Boc kolozsvári polgármester az ügy tisztázásáig elrendelte az adókifizetés felfüggesztését. A kincses város lakói várhatóan péntektől fizethetik be újra a helyi adókat és illetékeket. Boc tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: Victor Ponta miniszterelnök „csak félig tartotta be ígéretét” az elfogadott rendelettel kapcsolatban. Az elöljáró kifejtette, a tegnap elfogadott rendelet-tervezetben az szerepel, hogy 2013-ban még megtehetik az önkormányzatok, hogy ne emeljenek adót, 2014-től azonban kötelező ezt az intézkedést meghozniuk. A polgármester ma várhatóan rendkívüli tanácsülést hív össze, amelyen két határozatot fogadnak el: az egyikkel 16 százalékkal emelik a helyi adókat, a másikkal pedig 2013-ra felfüggesztik ezt a határozatot. „Elmúlt a választások utáni eufória, amikor Ponta megígérte, hogy olyan sürgősségi kormányrendeletet bocsát ki, amely lehetővé teszi, hogy a helyi hatóságok saját hatáskörben döntsenek arról, hogy emelik-e vagy sem az adókat és illetékeket. Aztán a pénzügyminisztérium illetékesei felhívták a figyelmét, hogy nincs pénz az államkasszában, muszáj adót emelni” – jelentette ki Emil Boc. Az elöljáró ugyanakkor értékelte, hogy a kormány végül mégis elfogadta a megígért rendeletet.

Több városban már emelték az adót

Több erdélyi város önkormányzata egyébként már decemberben a helyi illetékek megemelése mellett döntött. Temesváron és Aradon a helyi tanács megszavazta a gépkocsik és a terület után fizetendő díjak 16 százalékos emelését. Nagybányán szintén 16 százalékkal kell többet fizetni ettől az évtől. Sepsiszentgyörgyön a magánszemélyek esetében 10, míg a jogi személyek esetében 50 százalékkal emelkedtek a helyi adók és illetékek. Nagyszebenben és Resicabányán szintén 16 százalékos emelkedés volt január 1-től. Ezzel szemben a helyi önkormányzatok döntése értelmében a tavalyihoz képest változatlanok maradtak az illetékek Brassóban, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Déván, Csíkszeredában és Zilahon.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg

Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
Hirdetés
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
Hirdetés
Hirdetés