Hirdetés

Az IT-szektor a romániai gazdaság „húzóágazata” a Microsoft-vezér szerint

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Közel 220 ezer programozó dolgozik jelenleg a hazai információtechnológiai ágazatban, akik idén a hazai össztermék (GDP) mintegy 8 százalékához járulhatnak hozzá – jelentette ki pénteken egy szakmai rendezvényen a Microsoft romániai és moldovai leányvállalatának vezetője.

Krónika

2023. szeptember 29., 18:162023. szeptember 29., 18:16

Bogdan Putinică elmondta, az IT-szektor „a legutóbbi fejlemények ellenére” továbbra is a román gazdaság húzóágazata, amelyik

a többi iparágnál háromszor gyorsabban fejlődik, és 2025-re már a GDP tíz százalékához járulhat hozzá.

Hirdetés

Hozzátette, hogy ez az ágazat most a mesterséges intelligencia jelentette forradalom küszöbén áll.

Idézet
2023-ban demokratizálódott a mesterséges intelligenciához való hozzáférés és ennek a technológiának a hasznosítása.

(...) Persze a mesterséges intelligencia lehetőségeiről nem szabad elhamarkodottan nyilatkozni, mert a technológia még csak most indult el a fejlődés útján” - jegyezte meg. A Microsoft Románia igazgatója elmondta azt is, hogy

a globális vállalatok közel 100 százaléka érdeklődik a mesterséges intelligencia iránt,

és 80 százalékuk már használja is ezt a technológiát.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Csak a valóban rászorulóknak adna olcsóbb üzemanyagot a Versenytanács elnöke

A kormánynak nem kellett volna mindenki számára csökkentenie a gázolaj jövedéki adóját, hanem csak azok számára, akiknek valóban szükségük van rá – vallja Bogdan Chirițoiu, a Versenytanács elnöke.

Csak a valóban rászorulóknak adna olcsóbb üzemanyagot a Versenytanács elnöke
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Csökkenőben a cégjegyzékből törölt vállalkozások száma

Az idei első három hónapban 20 843 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 0,75 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) vasárnap közölt adataiból.

Csökkenőben a cégjegyzékből törölt vállalkozások száma
2026. április 26., vasárnap

Üzemanyaghiánytól tart Európa egyik legnagyobb olajipari vállalatának vezetője

Ha a Hormuzi-szorosban kialakult patthelyzet „még két-három hónapig” fennmarad, Európában is ellátási problémák léphetnek fel, ahogyan az már néhány ázsiai országban is megfigyelhető – kongatta meg a vészharangot a TotalEnergies vezérigazgatója.

Üzemanyaghiánytól tart Európa egyik legnagyobb olajipari vállalatának vezetője
2026. április 26., vasárnap

Idén is folytatódik az Új otthon program

A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.

Idén is folytatódik az Új otthon program
Idén is folytatódik az Új otthon program
2026. április 26., vasárnap

Idén is folytatódik az Új otthon program

Hirdetés
2026. április 25., szombat

Pîslaru a közalkalmazotti bértörvényről: a költségvetési mozgástérhez igazodik majd

Nem hivatalos dokumentum és nem az egységes közalkalmazotti bértörvény végső változata a sajtóban két napja megjelent állítólagos jogszabálytervezet – jelentette ki szombaton a Facebook-oldalán Dragoș Pîslaru.

Pîslaru a közalkalmazotti bértörvényről: a költségvetési mozgástérhez igazodik majd
2026. április 25., szombat

Tovább nőttek az üzemanyagárak, számos töltőállomáson újra 9 lej felett a gázolaj literenkénti ára

A nagyobb töltőállomás-láncok szombaton reggel is meglehetősen drasztikusan emelték az üzemanyagárakat. A mostani drágítás nyomán a gázolaj ára ismét meghaladta a literenként 9 lejes lélektani határt a legtöbb töltőállomáson.

Tovább nőttek az üzemanyagárak, számos töltőállomáson újra 9 lej felett a gázolaj literenkénti ára
2026. április 24., péntek

Nicușor Dan az üzemanyagválságról: középtávon aggasztóak a kilátások

Nicușor Dan államfő pénteken, az Európai Tanács informális ülésén való részvétele után kijelentette, hogy a közel-keleti feszültségek fényében „aggasztó középtávú kilátások” várhatók az üzemanyagválság tekintetében.

Nicușor Dan az üzemanyagválságról: középtávon aggasztóak a kilátások
Hirdetés
2026. április 24., péntek

ENSZ: idén is kritikus lesz az éhezés mértéke a világban dúló válságok, az aszály és a segélyek megcsappanó mértéke miatt

Idén is kritikus lesz az éhezés mértéke a világban dúló válságok, az aszály és a segélyek megcsappanó mértéke miatt, az élelmezési bizonytalanság pedig várhatóan nő a világ legkiszolgáltatottabb térségeiben.

ENSZ: idén is kritikus lesz az éhezés mértéke a világban dúló válságok, az aszály és a segélyek megcsappanó mértéke miatt
2026. április 24., péntek

Takarékoskodásban élen jár a lakosság, de nem mondunk le a minőségi élelmiszerekről

Friss felmérés szerint Románia Közép- és Kelet-Európában első helyen áll az élelmiszervásárlásokkal kapcsolatos megtakarítási szándék tekintetében.

Takarékoskodásban élen jár a lakosság, de nem mondunk le a minőségi élelmiszerekről
2026. április 24., péntek

Nem csökkennek a közalkalmazotti bérek az új törvény elfogadása után – ígéri a kormányfő

Ilie Bolojan kormányfő pénteken kijelentette, hogy az új közalkalmazotti egységes bértörvény nem fog jövedelemcsökkenést okozni, hanem egyes jövedelmek fokozatosan emelkedni fognak a méltányosság biztosítása érdekében.

Nem csökkennek a közalkalmazotti bérek az új törvény elfogadása után – ígéri a kormányfő
Hirdetés
Hirdetés