Hirdetés

Az átalányadó ellen tiltakozik a szállodaipari szövetség

Önkényesnek, igazságtalannak és méltánytalannak tartja a turisztikai és vendéglátó-ipari vállalkozásokra kivetendő átalányadót a Romániai Szállodaipari Szövetség (FIHR) – nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján Radu Enache, a szervezet elnöke.

Kőrössy Andrea

2013. február 13., 15:552013. február 13., 15:55

„A kormány szerint az új adófajta bevezetése visszaszorítaná a turizmusban az adócsalást és a fekete munkát. Véleményünk szerint azonban a plusz illeték csak további fölösleges terhet róna az amúgy is becsületesen adózó vállalkozókra, az említett problémákat azonban nem orvosolná” – hívta fel a figyelmet az illetékes. Enache a szövetség kifogásait nyílt levélben jelezte Maria Grapini kis- és közepes vállalkozásokért, illetve a turizmusért felelős tárca nélküli miniszternek.

A levélre válaszolva a miniszter tegnap közleményben kifejtette: a hatóságok nem új illetékfajta bevezetését, hanem a jelenlegi adózási rendszer módosítását tervezik. “A kormány sem szeretne plusz terheket róni a kis- és középvállalkozásokra, illetve a turisztikai cégekre. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy új adófajta nem fékezi meg az adócsalást, de a jelenlegi igazságtalan és etikátlan rendszert módosítani kell” – szögezte le Maria Grapini.

Hangsúlyozta: az elmúlt időszakban számos turisztikai egyesülettel tárgyalt az ügyben, és az FIHR az egyetlen, amelynek kifogásai vannak a kormány terveivel kapcsolatban. A tárca nélküli miniszter ugyanakkor más államok szakértőitől is tanácsot kért. “Nemrég tárgyaltam Franciaország turisztikai tárcavezetőjével, akivel egyetértettünk abban, hogy minél magasabb egy szálloda fokozata, illetve befogadó képessége, annál nagyobb adót kellene fizetnie” – mutatott rá Grapini. Amint arról beszámoltunk, a turisztikai átalányadó bevezetéséről január elején beszélt Victor Ponta miniszterelnök. Egyelőre nem tisztázott, hogy a hatóságok milyen szakterületek, illetve vállalkozások esetében rónák ki az illetéket, Pinta szerint azonban a módosítás a szállodák és vendéglők üzemeltetői számára is hasznos lehet.

Aggasztó az adócsalás mértéke
Aggasztónak találta a romániai adócsalás mértékét Georgian Pop, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) felügyelő parlamenti bizottság elnöke. „Románia messzemenően meghaladja az Európai Uniós átlagot. Figyelembe véve, hogy a gazdasági válság még mindig tart, a kormány prioritása az adócsalás visszaszorítása, illetve az államkassza bevételeinek növelése kell hogy legyen” – szögezte le Pop. A szociáldemokrata párti (PSD) politikus szerint a továbbiakban az állami intézmények hatékonyabb együttműködésére lesz szükség, az adózási rendszer ugyanis rengeteg információ összekapcsolását feltételezi.

 

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés