
Fotó: Kristó Róbert
Az átlagosnál magasabb a fizetésképtelenség veszélye a Romániában működő húsipari cégek 57 százalékában, az ágazatban ugyanakkor minden négy vállalkozásból egyben küszöbön áll ennek kockázata – derül ki a Coface Románia legfrissebb vizsgálatából, amelyet egy 127 cégből álló mintán végeztek.
2014. december 05., 13:102014. december 05., 13:10
Mint rámutatnak, a cégek 35 százaléka igen lassan bonyolítja a kifizetéseket, vagy nem tartja magát a szerződésekben foglaltakhoz. A pénzügyminisztérium által közölt adatok szerint a tavalyi év folyamán az országban 347 húsipari vállalkozást tartottak nyilván, közös üzleti forgalmuk elérte az 5,4 milliárd lejt, és összesen 20 ezer személynek adtak munkát. A két mutató 7, illetve 4 százalékos növekedést jegyzett az előző évihez képest.
Az ágazat tevékenységéről viszont nagyon sokat elárul, hogy a bevételek 90 százalékát összesen 50 cég generálja, közös üzleti forgalmuk meghaladja az 5 millió eurót. A többi vállalkozás közül van olyan, amely semmilyen említésre méltó tevékenységet nem folytatott 2013-ban, a többi forgalma pedig nem érte el éves szinten a 100 ezer eurót, mutat rá a Coface.
Egyébként 2013-ban a húsipari cégek mintegy 40 százalékának csökkent az üzleti forgalma, miközben az ágazat 7 százalékkal bővült. A statisztikákból ugyanakkor fény derül arra, hogy tavaly jelentős mértékben visszaestek a beruházások az ágazatban. Constantin Coman, a Coface Románia vezetője azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a húsipar jobban viselte a válságot, mint más ágazatok, az aktív cégek száma a tavalyi év végén alig 2 százalékkal maradt el a 2008-as szinttől.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!