Hirdetés

Mennyiség helyett minőség kell a turizmusban – Sok kérdést vet fel az idegenforgalmi beruházásokat szabályozó keret

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

A kormány a mennyiség helyett a minőségre fektette a hangsúlyt, amikor a napokban aktualizálta a turisztikai beruházásokat szabályozó törvényi keretet. A Krónika által megszólaltatott szakértők és kedvezményezettek szerint az irány jó, főleg ha nem marad meg az elmélet szintjén. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy az ágazatban eluralkodott a bizonytalanság az orosz–ukrán háború, az energiaválság miatt, hatalmas kérdés, hogy a megvalósuló turisztikai beruházásokat ki és milyen forrásból tudja fenntartani és működtetni.

Bíró Blanka

2022. október 28., 16:152022. október 28., 16:15

A kormány elfogadta a turisztikai beruházások fejlesztési programjának jóváhagyásáról szóló és a befektetési projektek támogatását szabályozó 2017/558-as kormányhatározatot kiegészítő és módosító határozatot, tájékoztatott a turisztikai minisztérium. Constantin-Daniel Cadariu miniszter szerint a prioritást egyrészt a gyógyfürdők és gyógyturizmus, másrészt a síturizmus fejlesztése jelenti, és „a közpénzeket csak oda fogják irányítani, ahol jól átgondolt, minőségi szolgáltatások nyújtására törekvő projektek léteznek”.

A minősített gyógyfürdők és gyógyüdülők esetében a finanszírozás a kezelőközpontok építésére, felújítására, korszerűsítésére, a természetes gyógyászati pontokhoz vezető gyalogutak, ösvények kiépítésére, felújítására, a gyógyászati eljárásokhoz szükséges berendezések, bútorok és gyógyászati felszerelések beszerzésére, valamint a gyógyászati tulajdonságokkal rendelkező természetes tavak turisztikai célú fejlesztésére irányul.

Hirdetés

A természetes gyógytényezőkkel rendelkező, de mindeddig üdülőhelyként nem minősített települések esetében most első alkalommal különítenek el forrásokat kezelőbázisok kiépítésére.

A síturizmus fejlesztésére elkülönített alapokra sípályák, összekötő utak kialakítására, felújítására, korszerűsítésére, felvonók kiépítésére, világítás felszerelésére, hóágyúk, pályakarbantartó-gépek beszerzésére, adminisztratív épületek, elsősegélynyújtási pontok létrehozására, parkolóhelyek kialakítására, szánkópályák, korcsolyapályák létrehozására lehet pályázni. Finanszírozást lehet kérni a sítelepek nyári kihasználására irányuló projektekre is.

Ki mit ért a minőségen?

„Komoly kérdéseket vet fel, hogy ha megvalósítjuk a turisztikai beruházásokat, ki és milyen forrásokból fogja azokat működtetni” – jelentette ki megkeresésünkre Horváth Alpár turizmuskutató, egyetemi oktató. Hozzátette: már most érkeznek a hírek, hogy elsősorban az önkormányzati tulajdonban levő turisztikai létesítményeket a télre próbálják hibernáló üzemmódba átállítani.

Idézet
Abban reménykedhetünk, hogy mire a beruházások megvalósulnak, az energiaválság valamennyire csillapodni fog. Magyarországon van már példa arra, hogy a vállalkozók meghitelezik az önkormányzatot, hogy ne kelljen bezárnia a fürdőt, ami hozza a vendéget.

Ez piaci alapon is tud működni, nem csak költségvetési átcsoportosítások révén” – hangsúlyozta a szakértő.

Leszögezte: ha vendégéjszakákat akarunk, melyeket aztán meg lehet adózni, ahhoz az attrakciókat meg kell teremteni, másrészt fenn kell tartani.

„A támogatási rendszerek filozófiájában a méltányosság vagy a hatékonyság elvének kell érvényesülnie” – foglalta össze Horváth Alpár, aki szerint dilemma, hogy mit értenek a finanszírozók a minőségen, hiszen nem kell feltétlenül luxusra gondolni. A kétcsillagosra minősített színvonalat is lehet kiváló minőségben működtetni, és a négycsillagos is lehet pocsék. Meglátása szerint a minőségnek tulajdonképpen a nagyobb hozzáadott értékű fejlesztések prioritizálását kellene jelentenie, felesleges olyan létesítményt létrehozni, ami a nem fizetőképes átlagot célozza; jobb, ha kevesebb, de ütőképesebb objektumot finanszíroznak, melyek célközönsége az a szegmens, amelyet kevésbé érintenek a vásárlóképességet csökkentő sokkok.

Alapvetően a középosztály alsó szintjét jobban érinti minden válságtényező, a felső középosztály fizetőképessége nem annyira érzékeny, hogy le kellene mondaniuk a belföldi nyaralásról,

részletezte Horváth Alpár.

Kitért ugyanakkor arra is, hogy az orosz–ukrán háború és az energiaválság befolyásolja a turizmus működését. „A háború miatt két jelentős küldőpiac kiesett, egyik egzisztenciális okokból, a másik a jogi és erkölcsi megbélyegzés okán. Romániában ugyan nem volt meghatározó az orosz vagy az ukrán vendégkör, de itt is megérzi a piac a kiesést. Kérdés továbbá, hogy a román tengerpart amúgy sem túl jó megítélése mennyire sínyli meg, hogy a Fekete tenger északi partvidékén nincsenek a turizmusnak kedvező feltételek” – mondta még a szakember.

Nőtt a turizmus politikai súlya

„Romániában a turizmus egyik rákfenéje, hogy az eddigi kormányzati struktúrákban soha nem volt elég fajsúlyos tényező a turizmuspolitika, másrészt, hogy a szakpolitikákat nagymértékben gyengíteni képes a kormányzati instabilitás” – részletezte a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Gyergyószentmiklósra kihelyezett tagozatának oktatója. Most azonban meglátásában úgy tűnik, hogy egy stabil időszakban vagyunk, ugyanakkor egy fordulópontnál is, hiszen az eddigi európai uniós pályázatok most futnak ki, lehet értékelni a 2007–2013-as, valamint a 2014–2020-as időszakok fejlesztéseit.

Idézet
Optimizmusra ad okot, hogy Romániának olyan kormányzati struktúrája van, amelyben a vállalkozásfejlesztéssel közösen ugyan, de mégis van turisztikai minisztérium, az ágazat politikai súlya nagyobb, mint korábban volt.

A minisztérium élén olyan ember áll, aki bukovinai származásúként érti a regionális különbségeket, az alulról jövő törekvéseket, működnek a szakmai egyeztetési csatornák. Az önkormányzati szférában is felhalmozódtak olyan projektmenedzsmenti tapasztalatok, amiket fel lehet használni a 2021–2027-es költségvetési ciklusban” – taglalta Horvát Alpár.

A támogatáspolitikákban meghatározó, hogy ki kapja és milyen feltételek mellett a pénzt, mondta az egyetemi oktató. A vállalkozásorientált támogatáspolitika esetében nagyobb a projektgazdák felelőssége, mint amikor más pénzén megvalósítanak egy fejlesztést, ami aztán „olyan lesz, amilyen”. „Az önkormányzati jellegű beruházások esetén problémás lehet a fejlesztési folyamatok politikai kitettsége, másrészt a közbeszerzési törvényből adódóan az olcsó ajánlatok elve a minőség rovására mehet, nem feltétlenül a jó referenciákkal rendelkező kivitelezők kapják meg a munkálatot.

Idézet
A nonprofit szereplőknek ugyanakkor nem kell olyan mélyen saját zsebükbe nyúlniuk, mint a vállalkozói szférának, ahol az elszámolható költségekben 50 százalékot tesz ki a saját hozzájárulás, és ehhez hozzá kell tenni a nem elszámolható költségeket”

– mutatott rá a turisztikai szakember.

A költségmegtérülés bizonytalan

Horváth Alpár szerint nagy kihívás a következő időszakban az egészségturizmus támogatása, hiszen Romániában nagyon jó adottságok vannak a legkülönfélébb betegségek gyógyítására és megelőzésére, viszont ez a leginkább tudásalapú ágazat, nem elég egy fürdőt megépíteni és működtetni, szakorvosi szolgáltatásra, nagyon jól képzett személyzetre van szükség. Úgy véli, kérdés, hogy a Borszék vagy Tusnádfürdő méretű települések tudnak-e megfelelő képzettségű munkaerőt toborozni. Ugyanakkor van az a pénz, amiért balneológiai szakot választanak az orvosok és bevállalják, hogy az ország periferikusnak tartott vidékeire költözzenek.

•  Fotó: Bálint Eszter Galéria

Fotó: Bálint Eszter

„Tetten érhető egy felhígulási folyamat az üdülőhely- minősítési hajrában, nyilvánvaló, hogy különböző lobbik érvényesülnek, a polgármesterek, az önkormányzatok igyekeznek, hogy a saját településeiket erre a státusra felterjesszék, megíratják a szakszerű dokumentációkat. A tervek jók, a költségvetési része viszont nagyon gyorsan el tud avulni a költség-haszon számítások okán” – ecsetelte az egyetemi oktató.

Rámutatott egyúttal: a téli turizmusban a sípálya-fejlesztéseknél nagy bizonytalansági tényező, hogy lesz-e hó. Az előrejelzések szerint decemberben nem lesz, viszont március–áprilisban havazni fog.

Vagyis amikor vakáció van, és a családok mennének síelni, éppen nem lesz, így kérdés, hogy milyen áron lehet majd műhavat csinálni, hiszen a hóágyúk működtetése, mint ahogy a fürdők fűtése is, egyre több pénzbe kerül.

„Nem véletlen, hogy a turisztikai szakirodalomban is egyre inkább előtérbe kerül a reziliencia, a fenntarthatóság, az energiahatékonyság, az alternatív energiabeszerzési csatornák. Amikor válsághelyzet bontakozik ki, azoknak van esélyük a túlélésre, akik nyitottsággal, rugalmassággal, alkalmazkodási képességgel rendelkeznek” – összegezte Horváth Alpár.

Mindenki szintet lépne

„Szintet kell lépni, a minőségre kell összpontosítani” – vallja hasonlóképpen László Endre, a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) klaszter elnöke. Mint lapunk megkeresésére kifejtette, a vállalkozók felé is ezt közvetítik, hogy összpontosítsanak a minőségre, nemcsak a szobák felszereltségében, a szolgáltatásokban, hanem a humán erőforrásban, a gasztronómiában is. A promóció minősége is ugyanilyen fontos, meg kell határozni a prioritásokat, a kiállításokon úgy kell részt venni, hogy „mindenkinek leessen az álla”, ne sajnálatraméltó standokkal. „Időben elő készülni, okosan el kell dönteni, ki a célközönség, kit akarunk megszólítani” – ecsetelte László Endre, aki a távlati stratégia kidolgozását tartja a legfontosabbnak.

„Eddig ritkán lehetett hozzáférni kormánytámogatásokhoz, holott a településeken szükség van a turisztikai fejlesztésekre” – jelentette ki eközben megkeresésünkre Nyágrus László, a sóbányája mellett gyógyvizéről is híres Parajd polgármestere. Abban bízik, hogy a turisztikai beruházásokat szabályozó törvényi keret mellett projektek, kiírások, források is lesznek az önkormányzati és a vállalkozói szféra számára. Parajdon például élményfürdőt szeretnének a meglevő létesítmények – wellness-központ, szabadtéri strand – mellé.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
2026. augusztus 13., csütörtök

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával

Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával
2026. augusztus 12., szerda

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi

Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi
2026. augusztus 12., szerda

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest

A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest
Hirdetés
Hirdetés