A 2012-es adatok alapján az Európai Unió tagállamai a beszedhető forgalmi adó mintegy hatodától, több mint 177 milliárd euró költségvetési bevételtől estek el a közterhek be nem fizetése vagy nem megfelelő behajtása miatt – derül ki az Európai Bizottság által csütörtökön közzétett tanulmányból.
2014. október 23., 19:542014. október 23., 19:54
Eszerint az Unióban Hollandia, Finnország és Luxemburg szedi be leghatékonyabban az áfát, a legkevésbé hatékony Románia.
Hollandiában, Finnországban és Luxemburgban 5-6 százalék körül alakul a beszedhető és a ténylegesen beszedett forgalmi adó különbsége. Romániában eközben a beszedhető pénz 44 százaléka nem jut el az államkasszába.
Szlovákiában 39 százalékos, Litvániában pedig 36 százalékos az áfarés. A bizottság közleménye arra is kitér, hogy 11 tagállamban csökkent, 15-ben pedig nőtt a be nem szedett, vagy be nem fizetett forgalmi adó aránya. A legnagyobb javulást Görögország könyvelhette el, miután Athén 2012-ben 2,5 milliárd euróval több, 9,1 milliárd euró forgalmi adóbevételhez jutott, de még így is tetemes, 33 százalékos áfaréssel küzd.
„A tagállamok nem engedhetnek meg maguknak ilyen léptékű bevételkiesést. Össze kell szedniük magukat, és döntő lépéseket kell hozniuk, hogy visszaszerezzék ezt a közpénzt\" – idézi a kommüniké Algirdas Semetát, az Európai Bizottság adóügyekért felelős tagját.
A bizottság álláspontja az, hogy a tagállamoknak egyrészt hatékonyabban érvényt kell szerezniük a törvényeknek, be kell szedniük a pénzt, fel kell lépniük az adóelkerülés ellen, másrészt egyszerűsíteniük kell forgalmiadó-rendszereiket, mert az egyszerűbb rendszerben könnyebb eleget tenni az adófizetési kötelezettségeknek, valamint korszerűsíteniük kell az áfa adminisztrációját.
„A tagállamoknak olyan adóreformot kell végrehajtaniuk, amely megkönnyíti a törvényi előírások teljesítését, elrettent az adóelkerüléstől és növeli az adóbeszedés hatékonyságát\" - fogalmaz közleményében a brüsszeli testület. A bizottság a beszedhető maximális áfát a tagállamok áfatörvényeinek előírásai és a fogyasztási adatok, gazdasági mutatók alapján számolja ki.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!