
Fotó: Kristó Róbert
Gyerkó László, a Versenytanács igazgatótanácsának tagja szerint a testületet is meglepte, hogy a Román Nemzeti Bank (BNR) nem hagyta jóvá az OTP romániai leánybankjának újabb akvizícióját, amely révén a Banca Românească többségi részvénycsomagját szerette volna megvásárolni.
2018. március 20., 09:582018. március 20., 09:58
2018. március 20., 11:312018. március 20., 11:31
A tranzakciót korábban jóváhagyó Versenytanács igazgatótanácsának tagját arról faggattuk hétfőn, hogy szerinte mi lehet az oka a jegybanki elutasításnak. Kérdésünkre frappánsan ennyit felelt: „azt mi is szeretnénk tudni”. Mint mondta, a testület tagjait is meglepte az elutasítás, és reméli, hogy megtudják a részleteket. Spekulációkba nem kívánt belemenni, mindössze annyit mondott, hogy
Gyerkó kiemelte, a Versenytanács az OTP és a Banca Românească fúziójából létrejövő új pénzintézet piaci részesedését vizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy a tranzakciónak semmi akadálya.
A BNR csütörtökön közleményben erősítette meg, hogy igazak a kiszivárgott értesülések, és valóban nemet mondtak az OTP terjeszkedésére. Az elutasítás okait ellenben nem közölték, a jegybank arra hivatkozik, hogy a bankfelügyeleti hatásköre révén megszerzett információk a jegybanki törvény értelmében üzleti titkokat képeznek, amelyeket a BNR köteles bizalmasan kezelni. Nagy Ágnes, a BNR igazgatótanácsának tagja a Krónika többszöri megkeresésére sem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Az Economica.net gazdasági portál értesülései szerint több oka is lehetett a román jegybanknak a tranzakció elutasítására. Azt emelik ki, hogy
A kiszivárgott információk szerint a román jegybank azt kérhette az OTP-től, hogy ez a portfólió ne legyen az új bank része, vihetnék például Budapestre. A Bankingnews.ro portál pedig korábban arról írt, hogy a BNR azt várja az OTP-től, módosítson „néhány dolgot”. Vannak azonban olyan vélemények is, amelyek szerint az OTP visszavonja a tranzakció jóváhagyására vonatkozó kérését.
Az OTP Bank eközben vizsgálja a felügyeleti levél tartalmát, amelyben a Román Nemzeti Bank közölte, hogy nem hagyta jóvá az OTP romániai leánybankjának újabb akvizícióját, a fellebbezés határideje március 29-e – tette közzé az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn reggel.

Vizsgálja az OTP Bank a felügyeleti levél tartalmát, amelyben a Román Nemzeti Bank közölte, hogy nem hagyta jóvá az OTP romániai leánybankjának újabb akvizícióját, a fellebbezés határideje március 29-e.
Amint arról korábban beszámoltunk, az OTP vezetői tavaly július végén jelentették be, hogy a National Bank of Greece képviselőivel aláírták a Banca Românească eladásáról szóló szerződést. A tranzakció pénzügyi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra. Tavaly decemberben a Versenytanács jóváhagyta az OTP Bank újabb romániai akvizícióját, amelytől az OTP-csoport azt várta, hogy romániai pénzintézetének piaci részesedése mintegy 4 százalékra emelkedhet, és a helyi bankpiac 8. legnagyobb szereplőjévé válna, a tranzakcióra azonban még a BNR-nek is rá kellett volna bólintania.
A Transilvania Bank bekebelezheti a Bancpostot
Április első felében már a Transilvania Bank tulajdonába kerülhet a Bancpost, a kolozsvári pénzintézet reményei szerint addig sikerül is lezárnia a tranzakciót a Bancpost többségi (99,15 százalékos) részvénycsomagját birtokló görög Eurobank-csoporttal, miután a napokban az akvizícióra a Versenytanács után a Román Nemzeti Bank (BNR) is rábólintott.
A Transilvania Bank az Eurobanknak az ERB Retail Services IFN-ben és az ERB Leasing IFN-ben levő részesedését is megszerzi a tranzakció keretében. A következő időszakban megkezdődnek az akvizíciót lezáró folyamatok, a BT becslései szerint pedig április első felében ezt sikerült is véglegesíteni. A tranzakció lezárultával a kolozsvári pénzintézet teljes jogú többségi részvényes lesz, és megkezdheti a Bancpost integrálását a Transilvania Bank rendszerébe.
Bár Romániában az egyik legmagasabb a lakástulajdonosok aránya Európában, ez sokak esetében túlzsúfolt, szinte élhetetlen életteret jelent, a különálló otthon, tisztességes lakhatás pedig luxus marad.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
szóljon hozzá!