
Kolozsváron már az 1800 eurót is meghaladta a lakások négyzetméterenkénti ára
Fotó: Rostás Szabolcs
Egy erdélyi városban simán két- vagy háromszobás lakást lehet vásárolni annyi pénzből, amennyibe egy monacói lakás egyetlen négyzetméternyi felülete kerül – számolta ki a Wall-street.ro gazdasági hírportál a Statista.com adatai alapján.
2021. február 01., 12:352021. február 01., 12:35
Bár az itteni keresetekhez mérten nem csak a kolozsvári 1800 eurót meghaladó négyzetméterenkénti ár tűnik borsosnak, hanem egy kisebb település ingatlanárai is csillagászatinak hatnak, Románia csak a 33. helyet foglalja el a lakásárakat górcső alá vevő európai rangsorban.
A listázáskor az egyes országok legfontosabb városaiban – főváros, pénzügyi központ – egy 120 négyzetméteres lakásért elkért összegeket vetették össze, az újonnan épített és az leelőlegezett, de még meg sem épült lakások árát nem vették figyelembe. Az összegek viszonylag újak, a 2020 szeptembere utáni valóságot illusztrálják.

A tavalyi évhez hasonlóan idén sem várhatóak drasztikus változások az erdélyi és a partiumi ingatlanpiacon. A Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint legkorábban jövőre éreztetheti hatását a koronavírus-világjárvány és a pandémia miatt foganatosított óvintézkedések nyomán kialakult gazdasági váls&a
A második helyezett – hatalmas különbséggel – Nagy-Britannia, ahol kevesebb, mint fele ennyit kell lepengetni egy lakásért, a szigetországban négyzetméterenként 21 179 eurót kérnek. A bronzérmes eközben 13 280 euróval Svájc. A maga 12 796 eurójával épp csak lecsúszott a dobogóról Franciaország.
az ötödik Ausztria 9609 euróval, a hatodik Finnország 8376 euróval, a hetedik Norvégia 8281 euróval, majd Svédország és Hollandia következik 6991, illetve 6902 euróval. A tízes topot Csehország zárja 6688 euróval.

Kolozsváron, Brassóban, Nagyváradon és Csíkszeredában kell a leghosszabb ideig dolgozni, ha valaki bankhitel nélkül akar lakást vásárolni erdélyi és partiumi viszonylatban.
a kincses városban ugyanis már elérték a négyzetméterenkénti 1826 eurót a lakásárak, a második – jócskán lemaradva – Bukarest 1367 euróval.
Az itteninél alacsonyabb árakat csak Cipruson, Bulgáriában, Montenegróban, Észak-Macedóniában és a Moldovai Köztársaságban találtak a rangsor készítői, az utolsó helyezett országban négyzetméterenként 965 eurót kérnek el egy 120 négyzetméteres lakásért.

Az elmúlt hónapokban teljesen megváltozott a kolozsvári ingatlanpiac, eltűntek a befektetők, viszont nőtt a kereslet a saját használatra vásárolt lakások iránt. A bérlemények piacán ma már sokkal több a kiadó lakás, mint a bérlő. A legkevésbé az árak változtak.

Az Európai Unió 27 tagállamában élő polgárok 17,2 százaléka lakott tavaly túlzsúfolt háztartásokban, Romániában a legrosszabb a helyzet az EU statisztikai hivatala által kedden nyilvánosságra hozott adatsorok szerint.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
szóljon hozzá!