
Az érdekvédelmi szervezet szerint legalább száz hektáros, gépesített farmoké a jövé
Fotó: Makkay József
Miközben Romániában működik az európai uniós tagországok farmjainak 33 százaléka, az ország az EU mezőgazdasági össztermelésének mindössze a 3,4 százalékát adja, ami azt mutatja, hogy európai szinten a román mezőgazdaság teljesít a leggyengébben. Nicu Vasile, a legnagyobb romániai mezőgazdasági érdekvédelmi szervezet, a LAPAR elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy százhektáros méretű farmok kialakításával lehetne gyökeresen átalakítani és jövedelmezővé tenni a romániai agrárágazatot.
2023. augusztus 04., 10:302023. augusztus 04., 10:30
Lehangolónak látja a romániai mezőgazdaság helyzetét Nicu Vasile agrármérnök, dél-romániai gabonatermesztő agrárvállalkozó, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületei Ligájának elnöke. A tavaszi országos gazdatüntetés főszervezője a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a romániai agrárágazat rossz irányba halad, amit uniós statisztikák bizonyítanak.
,,Elgondolkoztató adat, hogy az Európai Unió 27 tagországa közül Romániában található az EU területén működő mezőgazdasági farmok 33 százaléka, ezzel szemben Románia az uniós mezőgazdasági termelés mindössze 3,4 százalékát adja” – fogalmazott az érdekvédelmi szervezet vezetője. Az uniós statisztikai adatokból az is kiderül, hogy a gazdaságok számát tekintve 13,38 százalékkal a második helyen álló Lengyelország részesedése az Unió mezőgazdasági össztermelésből közel 7 százalék .
Az európai mezőgazdaság leghatékonyabb három országának statisztikai adatai: Hollandia 0,53/6,3, Németország 2,64/13,5 és Franciaország, amely az európai farmok 4,36 százalékával az uniós agrártermékek 16,8 százalékát állítja elő.
Nicu Vasile, a LAPAR elnöke gyökeresen átalakítaná a román mezőgazdaságot
Fotó: Makkay József
Nicu Vasile szerint a statisztikai adatok a romániai mezőgazdaság súlyos helyzetét mutatják. A baj valódi oka meglátása szerint az, hogy a hivatalosan nyilvántartott romániai ,,farmok” 93 százaléka önellátó gazdaság, amelyek termékei alig jelennek meg a piaci forgalomban.
,,A román mezőgazdaság hatékonysága szempontjából az is sokatmondó adat, hogy az Európai Unió szintjén Románia rendelkezik az egy főre számolt legmagasabb, 0,7 hektár szántóterülettel.
– mutatott rá a bajok fő okára a LAPAR elnöke. Nicu Vasile a mezőgazdaság termelés hatékonyságát hátráltató tényezők közül a kis méretű birtokviszonyok mellett a Romániának járó alacsony uniós területalapú támogatást emeli ki. A hektáronkénti átlagosan 191 eurós támogatással Románia a 27 tagország között az utolsó előtti helyen található Lettország mögött. A statisztikák szerint a legtöbb pénzt – hektáronként 1526 eurót – a máltai mezőgazdasági termelők kapják, utánuk következik Görögország 709 euróval, míg Magyarország 450 euróval a középmezőnyben található.
A LAPAR elnöke úgy véli, a román mezőgazdaság válaszút előtt áll. ,,Jól hangzik, hogy meg kell védenünk a kis családi gazdaságokat, de ezen az úton nem jutunk el sehova, mert a pár hektáros, önálló kisgazdaságok nem biztosítják a gazdák megélhetését. A szakmai szervezet szakemberei kidolgoztak egy olyan programot, amelynek megvalósítása néhány éven belül garanciát jelentene a romániai agrárágazat felzárkóztatásához.
A román mezőgazdaság számára a földek gyors tagosítása jelentheti az áttörést” – érvelt portálunknak a mezőgazdasági szakember.
Nadrágszíjparcellák. Legfontosabb lene a termőföldek gyors tagosítása
Fotó: Farkas Tamás
A LAPAR elnöke szerint létfontosságú a gazdákat átfogó szövetkezeti háló kiépítése, ami jelentősen megkönnyítené a romániai mezőgazdasági termékek piacra jutását.
,,Kiemelném az úgynevezett regionális termékek jelentőségét. Az ország különböző részeiben különböző mezőgazdasági termékek teljesítenek jól, és ezek termesztésével éri meg foglalkozni. Fel kell értékelni ugyanakkor az állattenyésztés szerepét, ami az utóbbi évtizedekben háttérbe szorult. Románia az állattenyésztés szempontjából is kiemelkedően jó zónája az Európai Uniónak” – foglalta össze dióhéjban a LAPAR mezőgazdasági stratégiáját az országos gazdaszervezet vezetője.
A gyengén teljesítő román mezőgazdaság és élelmiszeripar legfontosabb ismérve, hogy évről évre rekordokat dönt az élelmiszerimport.
De sok élelmiszer érkezik Hollandiából, Németországból és Belgiumból is. Az importált élelmiszerek többségét jól teljesítő mezőgazdasággal Románia is meg tudná termelni. Sőt, az Európai Unió jelentős élelmiszerexportőr országává válnánk, ha átalakítanánk a mezőgazdaság szerkezetét” – fogalmazott a Krónikának Nicu Vasile.
A LAPAR elnöke szerint a mezőgazdaság mai állapota önbecsapás, mert azt a látszatot kelti, hogy az uniós források felhasználásával jó irányba tart az agrárágazat. Ezzel szemben nem csökken az élelmiszerimport, és az évek óta alacsony mezőgazdasági kivitel sem nő.

A Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája az ország legnagyobb érdekvédelmi szervezete. Elnöke, Nicu Vasile a Krónikának adott interjújában elmondta: a román mezőgazdaság nagyon nehéz helyzetbe került átfogó agrárstatégia hiányában.

Első erdélyi gazdafórumát szervezte meg Marosvásárhelyen a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája. A rendezvényen Románia új agrárstratégiáját ismertették a minisztériumok szakemberei, mintegy 16 milliárd euróból gazdálkodhatnak.
A Lukoil benzinkutak 2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek, fizethetik az alkalmazottak bérét és beszerezhetik készleteiket – közölte csütörtökön Oana Țoiu külügyminiszter.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség 2025. december 22-ig fogadja a 2026-ra vonatkozó, a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának csökkentésére irányuló állami támogatási rendszerhez kapcsolódó jóváhagyási kérelmeket.
Az idei harmadik negyedévben az átlagos óránkénti munkaerőköltség a naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2024 azonos időszakához képest 6,06 százalékkal nőtt, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 0,82 százalékkal csökkent.
Erdély helyszín is bekerülhet Donald Trump amerikai elnök és családja ingatlanportfóliójába: az értesülések és bennfentesek tájékoztatása szerint Kolozsváron készülnek jelentős ingatlanberuházásra.
Hatszáznál több romániai dolgozóját bocsátja el a német autóipari vállalat, az Aumovio. Erdélyi üzemek is érintettek.
Románia újonnan kiépítendő nukleáris kapacitása 80 százalékát „elszívhatja” az a mesterségesintelligencia-gyár, amelynek megvalósítását nemrég jelentette be az Európai Bizottság, a bukaresti kormány pedig memorandummal „alapozta meg” az AI-gyárat.
A lakossági gázár legalább 5%-kal drágulhat 2026 áprilisától, amikor – a jelenlegi állás szerint – kivezetik az árplafonrendszert – jelentette ki szerdán Laurenţiu Urluescu, a Romániai Energiaszolgáltatók Szövetségének (AFEER) elnöke.
A jövő év első felében lezárul a Mega Image és a Profi fúziója – az Ahold Delhaize Csoport tagjai, a Mega Image és a Profi Rom Food 2026. március 31-től egyetlen jogi személyként működnek tovább, ám helyi márkáikat továbbra is megtartják.
Idén októberben 2024 azonos hónapjához képest átlagosan 8 százalékkal, 2025 szeptemberéhez viszonyítva 1 százalékkal nőttek a belföldi és exportértékesítési ipari termelői árak – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból.
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére vonatkozó szabályozásról – tájékoztatta az MTI-t a két uniós intézmény szerdán.
1 hozzászólás