Hirdetés

A kölcsönök lejre váltásáért tüntettek a frankhitelesek

Tüntetést rendezett a romániai frankhitelesek szövetsége vasárnap Bukarestben, a hitelek lejre váltását követelve. A parlament épülete előtt összegyűlt, az ország különböző térségeiből érkezett több száz demonstráló a román kormány és jegybank közbelépését sürgette.

Hírösszefoglaló

2015. január 25., 15:442015. január 25., 15:44

A megmozdulás kezdeményezői előzőleg interneten tettek közzé petíciót, amelyet öt nap alatt 21 ezren írtak alá. Ebben egy olyan jogszabályt követelnek, amely lehetővé tenné, hogy a devizahitelesek az eredeti árfolyamnál legfeljebb 20 százalékkal magasabb árfolyamon lejre váltsák hitelüket, a kamatfeltételek és a teljeshiteldíj-mutató (THM) megváltoztatása nélkül.

A tüntetők „A jegybank úgy szabályoz, ahogy a bankok diktálnak”, „Az uzsorát a jegybank és az állam törvényei védik”, „Eredeti árfolyamon akarunk törleszteni” feliratú táblákat emeltek a magasba. A demonstráció szónokai azt hangoztatták, hogy a bankok és a jegybank is felelős a frankhitelesek nehéz helyzetéért, amibe a svájci frank váratlan erősödése nyomán kerültek.

A tüntetők azt állították: a szerződéskötéskor nem tájékoztatták őket az árfolyamkockázat valódi mértékéről, becsapták őket, ezért azt követelik, hogy ne hagyják magukra őket a válság terheivel. Több szónok kijelentette: nem fizetik tovább a törlesztőrészleteket a bankoknak, amíg a hatóságok nem lépnek közbe védelmükben.

A közösségi portálokon szervezett tüntetés résztvevői azt kérték a más valutákban eladósodott devizahitelesektől, csatlakozzanak mozgalmukhoz, mert szerintük – ha nem váltják lejre hitelüket – könnyen hasonló helyzetbe kerülhetnek.

A bukaresti kormány múlt héten jelezte: a bajba jutott frankhitelesek számára is elérhetővé akarja tenni azt a programot, amely adókedvezménnyel bátorítja, hogy a hitelesek a futamidő meghosszabbításáról egyezzenek meg a bankokkal.

Romániában hat bank 75 ezer lakossági ügyfelét érinti a svájci frank váratlan erősödése. Az OTP Bank Románia a törlesztőrészletek kamatának 1,5 százalékkal való ideiglenes csökkentését ajánlotta fel frankhiteleseinek, a Volksbank romániai frankhitelesei pedig három hónapig tavalyi árfolyamon fizethetik törlesztőrészleteiket, a Raiffeisen romániai bankja pedig a júniusban esedékes félszázalékos kamatcsökkentés előrehozásával próbált könnyíteni frankhitelesei helyzetén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés