
Bár a Ford craiovai üzeme nem gyártotta le az előzetesen vállalt gépkocsimennyiséget, a kormány sem tartotta be teljes mértékben a szavát – jelentette ki Traian Băsescu államfő, aki kedden látogatott el az amerikai autóipari óriás által az olténiai városban üzemeltetett gyárba.
2013. április 24., 08:472013. április 24., 08:47
Az elnök a gyárban tett látogatását követően adott nyilatkozatában úgy vélte: az autópiacon tapasztalható enyhe növekedés nyomán a gyár dolgozóinak biztos a munkahelyük. Băsescu örömét fejezte ki, hogy a gyárban készített gépkocsimotorokat szinte az összes földrészre exportálják, és reményét fejezte ki, hogy az üzem hamarosan nem csupán az egyliteres, hanem az 1,5 literes motorok gyártói között is az élvonalba kerül. Ezzel arra utalt, hogy a craiovai Ford-üzem egy nappal korábban, hétfőn kezdte el gyártani az új, 1,5 literes EcoBoost hajtóművet, amelyet az eddig is gyártott egyliteres EcoBoosttal párhuzamosan állítanak elő, és többek között Kínába és az Egyesült Államokba is szállítják majd.
„Vannak azonban mulasztások is. A Ford a válság miatt nem érte el a korábban szerződésben vállalt termelési szintet, ezért reméljük, hogy a válságból való kilábalást követően eléri a kormánnyal aláírt megállapodásban rögzített mennyiséget. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a kormány – sem a Boc-, sem az Ungureanu-, sem a Ponta-kormány – nem teljesítette teljes mértékben az általa vállalt kötelezettségeket, ami az infrastruktúra-fejlesztést illeti. Nem épült ki az az infrastruktúra, amelyre ígéretet tettünk, ezért nekünk is erőfeszítéseket kell tennünk\" – szögezte le az államfő. Hozzátette: annak fényében, hogy a Ford 800 millió eurót ruházott be, meggyőződése, hogy hajlandó elérni a vállalt gyártókapacitást. „A Ford évente 300 ezer gépkocsit és 350 ezer motort képes gyártani, a futószalagot minden 42. másodpercben elhagyja egy motor, és minden 67. másodpercben egy autó\" – mutatott rá. Emlékeztetett: a termelést az is serkentheti, hogy a kormány a régi gépjárművek cseréjét szorgalmazó programot indított. Reményét fejezte ki, hogy a craiovai üzem a 2011-es 2200-hoz képest idén akár 80-100 ezer gépkocsit is képes lesz előállítani.
A craiovai autógyárat 1976-ban építették, 1991-ig – Citroen-licenc alapján – itt gyártották a (Dacia után) másodikként megjelent román autómárkát, az Oltcitet. 1994-től 2006-ig a dél-koreai Daewoo gyártott személygépkocsikat. A román állam 2006-ban vásárolta vissza a többségi részvénycsomagot. A Ford 2007 szeptemberében vásárolta meg a román államtól a craiovai gépkocsigyárat, fél évvel korábban pedig átvette az üzem részvénycsomagjának 72,4 százalékát, amelyért 57 millió eurót fizetett. Miután 2009 januárjában 250 millió eurós alaptőke-emelést hajtott végre, a Ford újabb, 22 százalékos részvénycsomagot vásárolt meg a SIF Olténia befektetési alaptól. Ezt újabb részvényvásárolások követték, amelyek eredményeképpen a Ford részesedése a vállalatban 96,74 százalékra, majd augusztusban 97,07 százalékra emelkedett. A Ford évi 200 ezer autó gyártását és összesen 800 millió (más források szerint 675 millió) eurós befektetést vállalt, továbbá azt, hogy megtartja a gyár összes (3500) alkalmazottját. A termelés 2009-ben indult igen visszafogott ütemben: alig 10 Transit Connect haszongépjármű gördült le naponta a gyártósorról. A Ford 2010-ben – a gazdasági válságra hivatkozva – haladékot kért a román államtól a privatizációs szerződésbe foglalt termelési paraméterek elérésére. Az üzem napi 350 darabos gyártókapacitásának csúcsra járatását a kompakt egyterű B-Max modell tavaly kezdődött sorozatgyártásától remélik.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!