A brit gazdaság már visszaesőben van, és a jövő évi átlagos eredmény is negatív lesz az egyik vezető londoni üzleti tanácsadó cég tegnapi előrejelzése szerint. Ez lenne csaknem két évtizede az első, egész évre szóló gazdasági hanyatlás Nagy-Britanniában.
„A pénzintézetek nem azért nem adnak hiteleket, mert a Román Nemzeti Bank (BNR) hónap elején hatályba lépett szigorításai megakadályozzák ebben, hanem azért, mert a piacot a bizonytalanság uralja” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu, a jegybank elnöke.
Mától bármely telefonos cég előfizetője anélkül válthat szolgáltatót, hogy meg kellene változtatnia telefonszámát, hatályba lépett ugyanis az Országos Távközlési Szabályozóhatóság (ANRCTI) határozata, amelynek értelmében Romániában is bevezetésre kerül a számhordozhatóság.
Magyarország és Izland között mindössze annyi a hasonlóság, hogy mindkettő kis állam – szögezte le az osztrák Der Standard napilapnak adott interjújában Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Romániát bízták meg a Budapest–Bukarest–Konstanca közötti nagysebességű vasút tervének koordinálásával – közölte a hétvégén az Agerpres hírügynökség a román szállítási és közlekedési minisztérium információira hivatkozva.
A mobiltelefon-gyártók is megérzik a válság káros hatását. A Sony Ericsson a harmadik negyedévre veszteséget jelentett, a legnagyobb gyártó, a Nokia is csökkenő nyereségről számolt be.
A pénzügyi válsággal foglalkozó csúcstalálkozókat szerveznek novembertől kezdődően. „Biztosítanunk kell, hogy efféle válságok többé ne ismétlődhessenek meg” – jelentette ki az amerikai elnök.
Kína, Katar és Abu-Dzabi hatalmas összegekkel rendelkező állami vagyonalapjai mentik meg a nyugati gazdaságot. A Credit Suisse svájci bank tőkeemelésének jó része is Katarból származik.
Élesen bírálta a Bush-kormányzatot Joseph Stiglitz Nobel-díjas amerikai közgazdász, aki szerint a pénzügyi válság kirobbanásának egyik fő oka a hiányzó állami felügyelet volt.
Megjelent az első pályázati kiírás a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programban – közölte a magyarországi Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
Jelentősen kibővült, és a Lotus Center nevet vette fel a nagyváradi Lotus Market bevásárlóközpont. A pláza csütörtökön átadott új szárnyával együtt 60 ezer négyzetmétert meghaladó a hasznos felület.
Magyarország és Románia gázvezetékének összekapcsolását, a határon átívelő utak rehabilitálását rögzíti többek között az az egyezmény, amelyet csütörtökön írtak alá a felek.
A pénzügyi válságból fakadó rossz előjelek ellenére a közép- és kelet-európai országok gazdasági kilátásai továbbra is kedvezőek az Erste Bank szerint.
A pénzügyi válságról, a károsgáz-kibocsátás visszaszorításának szükségességéről egyeztettek többek között csütörtökön zárult brüsszeli találkozójukon az Európai Unió állam- és kormányfői.
Külföldi elemzők, illetve a magyarországi Államadósság-kezelő Központ egyaránt sietett cáfolni azt az elmúlt napokban szárnyra kelt híresztelést, miszerint Magyarország Izland sorsára juthat.
Még nem tudni, mikorra készül el a Déli Áramlat
Az Oroszországból Nyugat-Európába tartó Déli Áramlat gázvezeték megvalósíthatósági tanulmánya 2010 végére meglesz, de egyelőre nem lehet tudni, hogy a vezeték mikor készül el, derült ki abból az interjúból, amelyet Alekszandr Medvegyev, a fővállalkozó orosz Gazprom egyik vezetője adott egy szerb újságnak. Az orosz gázipari óriás igazgatótanácsának elnökhelyettese, egyben a Gazprom Export nevű...
Az illegális fakitermelés 75–80 százalékos csökkenését remélik az erdészeti szakemberek az október elsejei hatállyal bevezetett informatikai faanyagkövetési rendszertől.
Jövő év végére összeköthetik a román és a magyar gázhálózatot, a villamosenergia-rendszereket már az idei év végétől megosztja egymással a két ország – jelentette be Budai Bernadett magyar kormányszóvivő, aki a témáról a román–magyar kormányülés kapcsán beszélt. „Akár már 2009 végére megvalósulhat a gázvezetékek összeköttetése.