Kovászna megyében szűnt meg a legkevesebb cég 2023-ban

Kovászna megyében szűnt meg a legkevesebb cég 2023-ban

Az országos cégbíróság (ONRC) kedden közzétett adatai szerint 2023-ban 39 031 cég szűnt meg Romániában, 0,73 százalékkal kevesebb, mint 2022-ben.

2024. február 20., kedd

Választási évben érzékeny téma: legalább hét évre lehet szükség a román költségvetési hiány leszorítására

Hét évre lehet szüksége Romániának ahhoz, hogy 3 százalékra csökkentse a költségvetési hiányt – nyilatkozta kedden Marcel Boloș pénzügyminiszter.

Választási évben érzékeny téma: legalább hét évre lehet szükség a román költségvetési hiány leszorítására
2024. február 20., kedd

Nagyobb fizetést követelnek a szociális ellátási és a gyermekvédelmi rendszerben dolgozók

A munkaügyi minisztérium épülete előtt szervezett tiltakozó megmozdulást kedden a szociális ellátási és a gyermekvédelmi rendszerben dolgozókat tömörítő Pro Asist szakszervezeti szövetség több mint száz tagja.

Nagyobb fizetést követelnek a szociális ellátási és a gyermekvédelmi rendszerben dolgozók
2024. február 20., kedd

Rajtol a beilleszkedési támogatásnak nevezett szociális segély folyósítása, több mint 130 millió lejt osztanak szét februárban

Az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) megkezdi a beilleszkedési támogatások (venit minim de incluziune – VMI) kifizetését; ebben a hónapban a 209 856 kedvezményezett összesen 132,9 millió lejt kap.

Rajtol a beilleszkedési támogatásnak nevezett szociális segély folyósítása, több mint 130 millió lejt osztanak szét februárban
2024. február 19., hétfő

Románia volt az ukrán búzaexport második legnagyobb értékesítési piaca ebben az idényben

A gabonakereskedők egymillió tonna ukrán búzát importáltak Romániába ebben a szezonban, ezzel az ország a második legjelentősebb exportpiacnak számított az ukrán búza számára Spanyolország (3,3 millió tonna) után.

Románia volt az ukrán búzaexport második legnagyobb értékesítési piaca ebben az idényben
2024. február 19., hétfő

„Napfényadótól” tartanak a prosumerek, akik szerint az ANRE már meg is tette az előkészületeket

Az ANRE megtette az előkészületeket a termelő-fogyasztók (prosumerek) önfogyasztásának megadóztatására, annak ellenére, hogy a kormány ígéretei szerint nem fogják bevezetni a „napfényadónak” is nevezett illetéket – állítja a prosumerek szövetsége.

„Napfényadótól” tartanak a prosumerek, akik szerint az ANRE már meg is tette az előkészületeket
2024. február 16., péntek

Útépítőkre várva: kiírták a licitet a Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi út kivitelezésére

Kiírták a versenytárgyalást a Nagyváradot Araddal összekötő, 120 kilométeres gyorsforgalmi út kivitelezésére – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.

Útépítőkre várva: kiírták a licitet a Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi út kivitelezésére
2024. február 16., péntek

Elégedett az EU- pénzek lehívásával az illetékes miniszter, aki szerint Románia a 2. helyen áll uniós összevetésben

Románia a 2. helyen áll az Európai Unióban a 2014–2020-as többéves költségvetési ciklusban elérhető kohéziós alapok lehívásának tekintetében – közölte pénteken a Facebook-oldalán az európai projektekért felelős miniszter.

Elégedett az EU- pénzek lehívásával az illetékes miniszter, aki szerint Románia a 2. helyen áll uniós összevetésben
2024. február 15., csütörtök

Burduja ígérete szerint a kormány 2025 márciusig nem módosít az energiaár-sapkákon

Sebastian Burduja csütörtökön kijelentette, hogy az energiaár-sapkákon 2025 márciusáig nem kíván módosítani a kormány.

Burduja ígérete szerint a kormány 2025 márciusig nem módosít az energiaár-sapkákon
2024. február 15., csütörtök

Románia kibocsátotta az első zöldkötvényeket

Románia csütörtökön kibocsátotta az első zöldkötvényeket. A régóta várt lépés célja a befektetői bázis diverzifikálása, tekintettel az ilyen típusú állampapírok iránti növekvő keresletre – írja a Reuters.

Románia kibocsátotta az első zöldkötvényeket
Románia kibocsátotta az első zöldkötvényeket
2024. február 15., csütörtök

Románia kibocsátotta az első zöldkötvényeket

2024. február 15., csütörtök

Egyéves felmentést kaptak a gazdák a termőföldek parlagoltatása alól

Egy évre szól a február 14-től életbe lépett, és visszamenőleges hatállyal január 1-től érvényes uniós rendelet, amely felfüggeszti a mezőgazdasági területek egy részének kötelező parlagoltatásáról szóló korábbi uniós előírásokat.

Egyéves felmentést kaptak a gazdák a termőföldek parlagoltatása alól

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2024. február 15., csütörtök

Téli családi csobbanás minden zsebre: a legolcsóbb erdélyi akvaparktól a németországi élményfürdőzésig

Miközben a legtöbben már a tavaszt várják, és máris a nyaralás terveit szövögetik, sokan próbálják kihasználni a sívakációt. Azoknak, akik inkább a csobbanást választják télen is, mutatjuk, hol és mennyiért lehet élményfürdőzni.

Téli családi csobbanás minden zsebre: a legolcsóbb erdélyi akvaparktól a németországi élményfürdőzésig
2024. február 15., csütörtök

Megmarad a háztáji disznótartás, de élőállatot csak hatósági engedéllyel rendelkező gazdaságból lehet forgalmazni

Az őstermelőként disznót hizlaló háztáji kisgazdaságok fennmaradnak, de ha hízott sertést akarnak értékesíteni, be kell szerezniük az állategészségügyi hatóság által kiállított biobiztonsági engedélyt.

Megmarad a háztáji disznótartás, de élőállatot csak hatósági engedéllyel rendelkező gazdaságból lehet forgalmazni
2024. február 14., szerda

A romániai vállalatok háromszor annyit fizetnek az energiáért, mint a finnországi cégek

A romániai és magyarországi vállalatok fizetnek a legtöbbet az energiáért az Európai Unióban, közel háromszor annyit, mint a finnországi cégek.

A romániai vállalatok háromszor annyit fizetnek az energiáért, mint a finnországi cégek
2024. február 14., szerda

Felpörgetheti a román gazdaságot a fogyasztás és az építőipar élénkülése, valamint az európai környezet az OTP Bank szerint

Idén a román gazdasági bővülés szintje megközelítheti a 3 százalékot – áll az OTP Bank elemzőinek a 2024-es évre vonatkozó, szerdán közzétett prognózisában.

Felpörgetheti a román gazdaságot a fogyasztás és az építőipar élénkülése, valamint az európai környezet az OTP Bank szerint
2024. február 14., szerda

A fuvarozók szerint 250 százalékkal drágult a kötelező biztosítás három év alatt, a Versenytanács elnökének fejét követelik

A Versenytanács elnökének menesztését kéri a kormánytól és a parlamenttől a Romániai Fuvarozók Szövetsége (COTAR), arra hivatkozva, hogy Bogdan Chiriţoiu „nyilvánvalóan kapcsolatban áll” a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) piacával.

A fuvarozók szerint 250 százalékkal drágult a kötelező biztosítás három év alatt, a Versenytanács elnökének fejét követelik
2024. február 14., szerda

Befékezett 2023-ban a román gazdaság: elmarad az év eleji derűlátó előrejelzésektől a növekedés üteme

Tavaly 2 százalékkal nőtt a román gazdaság teljesítménye 2022-höz képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által szerdán nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Befékezett 2023-ban a román gazdaság: elmarad az év eleji derűlátó előrejelzésektől a növekedés üteme
2024. február 14., szerda

Januárban ismét meglódult az infláció Romániában, a szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben

A decemberi 6,61 százalékról januárban 7,41 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) áltla szerdán nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Januárban ismét meglódult az infláció Romániában, a szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben