Csak átmeneti jellegű a kenyér általános forgalmi adójának 24 százalékról 9 százalékra történő csökkentése.
Elfogadta a kormány keddi ülésén az Első otthon program módosítására vonatkozó határozatot, így már biztos, hogy a kabinet hamarosan egymilliárd lejjel bővíti a kedvezményes lakáshiteleket biztosító projektre az idei évre kiutalt keretösszeget.
Három éve nem volt olyan magas a munkanélküliségi ráta, mint idén júniusban, amikor elérte a 7,6 százalékot.
Nyilvánosságra hozta szerdán a Legfelsőbb Védelmi Tanács a testület február 5-i ülésén a Román Vasúttársaság teherszállító ágazatának privatizációja kapcsán hozott határozatot.
Két éves lejáratú, négymilliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodás megkötéséről állapodtak meg a romániai hatóságok a Nemzetközi Valutaalappal, valamint az Európai Bizottsággal.
Egymást vádolták a Clujana cipőgyár tönkretételével a Kolozs megyei önkormányzat szociálliberális (USL) és demokrata párti (PDL) tanácsosai a hétfő késő délután véget ért tanácsülésen.
Nyilvánosságra hozta a kormány az amerikai Bechtel építőcéggel az észak-erdélyi autópálya megépítéséről szóló szerződést.
Úgy tűnik, egyik kezével ad, a másikkal elvesz a kormány: a kenyér általános forgalmi adójának 24-ről 9 százalékra csökkenéséből keletkező költségvetési hiányt a szeszes italok jövedéki adójának emelésével és luxusadó kivetésével kívánja kompenzálni.
Az első félévben 301,2 millió euró volt az Erste Group nettó nyeresége az egy évvel korábbi 453,6 millió euróval szemben – közölte kedden a pénzintézet.
Miközben az ingatlanügynökök vészharangot kongatnak azok után, hogy a kormány csak a lejben igényelt Első otthon ingatlanhiteleket finanszírozná, a Krónika által megszólaltatott bankárok szerint nem lesz lényeges a különbség a törlesztőrészletekben.
A munkaügyi, az oktatási, a közlekedési, illetve a mezőgazdasági minisztérium a kormány asztalán levő költségvetés-kiigazítás legnagyobb vesztese, miközben valamennyi pluszt könyvelhet el az egészségügy, az igazságügy, a régiófejlesztés és a belügy.
A kormány még a héten kidolgozza a határozattervezetet a kenyér általános forgalmi adójának (áfa/TVA) a 9 százalékra történő csökkentéséről – jelentette be hétfő este Victor Ponta miniszterelnök.
Közel hatszázan váltak munkanélkülivé a határmenti Pécskán, miután bezárták a Nagylak és Arad közötti autópálya-szakasz egyik építőtelepét a kivitelező Alpine Bau vállalat csődje miatt.
Egymilliárd lejjel növelné a kormány az Első otthon program keretében idénre kiutalt keretösszeget, hogy az elég legyen év végéig, ugyanis ha az igénylések az eddigi ütemben folytatódnak, a mostani keret októberig elfogy.
Sokkal hasznosabb lenne a vásárló számára, ha az épületszerkezeti tanúsítványt tennék kötelezővé – jelentette ki Bíró Dónát, a Kovászna megyei önkormányzat főépítésze.
Rekordszintű volt a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) tavalyi olajexport-bevétele, 9,2 százalékkal 1,261 ezer milliárd dollárra emelkedett.
Magyarország a lejárat előtt, 2013. augusztus 12-éig vissza kívánja fizetni 2008-ban felvett IMF-hitelét – közölte hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A legnagyobb ciprusi bank, a Bank of Cyprus nagybetétesei a 100 ezer euró feletti megtakarításuk közel 50 százalékát veszítik el a ciprusi kormány és az országnak hitelezők között létrejött megállapodás értelmében.