Az idén is – ahogy 2011 óta minden évben – Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Magyarország leggazdagabb embere, a második helyen Bige László, a Péti Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa áll, a harmadikon pedig az online erotikus szolgáltatásokból meggazdagodott Gattyán György – írta Napi.hu a cég kiadásában május 8-án megjelenő, A 100 leggazdagabb című kiadvány alapján.
2014. május 05., 19:502014. május 05., 19:50
A 100-as elitklubba idén minimum 5,3 milliárd forinttal lehetett bekerülni, ez 400 millió forinttal haladja meg a múlt évit. A Napi.hu immár hagyományosan május elején megjelenő magyarországi listáján szereplők összvagyona 2460 milliárd forint, 180 milliárddal haladja meg az előző évit.
A 7,9 százalékos növekedés jócskán felülmúlta a 2013-as évben a Központi Statisztikai Hivatal által mért 1,7 százalékos fogyasztói árindexet, azaz reálértékben bő hat százalékkal nőtt a leggazdagabbak vagyona. Az első, 2002-ben megjelent 100 leggazdagabb rangsorában szereplők összvagyona akkori áron 632 milliárd forint volt.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!