
Jelentős előrelépés történt az elmúlt hónapokban a hitelezés terén: a két évig tartó visszaesés után márciusban rekordot döntött a Romániában igényelt jelzálogkölcsönök értéke, és a felvett fogyasztói hitelek aránya is növekedett.
2014. május 05., 17:492014. május 05., 17:49
Pénzügyi szakértők szerint mindez arra utal, hogy a lakosság a fokozatos gazdasági növekedés nyomán kezdi visszanyerni az önbizalmát. A Ziarul Financiar gazdasági portál beszámolója szerint március az elmúlt évek legsikeresebb hónapja volt a jelzáloghitelek tekintetében: a fogyasztók mintegy 420 millió lejben vettek fel kölcsönt, ez körülbelül 2500 egyéni igénylésnek felel meg országos szinten.
A bankok ingatlanhitel-portfoliója március végén elérte a 4,5 milliárd lejt, ez a tavaly nyáron jegyzett adatokat kétszeresen, míg a két évvel ezelőtti értékeket háromszorosan haladja meg.
A szakértők szerint a vásárlóerő megerősödése nemcsak a hitelfelvétel, hanem a fogyasztói piac tekintetében is érződik, hiszen növekvőben van az élelmiszer-, a ruházati, a gépkocsigyártói és az ingatlanágazat is
A pénzintézetektől felvett fogyasztói hitelek száma 2012 júliusa óta folyamatosan csökkent, márciusban azonban ezek értéke országos szinten 100 millió lejjel emelkedett februárhoz képest, az elmúlt év márciusához képest viszont így is 700 millió lejes mínusszal számolnak a pénzintézetek. A bankok fogyasztói hitel-portfóliója jelenleg 23,1 milliárd lej.
Ezzel párhuzamosan márciusban a megelőző hónaphoz képest 52 millió lejjel csökkent a 20 ezer lejnél nagyobb bankkölcsönök után felhalmozott hátralékok értéke a Román Nemzeti Bank (BNR) hitelkockázatokért felelős irodájának beszámolója szerint. A ki nem fizetett törlesztőrészletek lejben kifejezett értéke így 32,5 milliárd lej.
A központi jegybank statisztikája alapján a hátralékok 94,5 százaléka 90 naposnál régebbi elmaradás. A beszámolóból az is kiderült, hogy míg tavaly áprilisban közel 198 ezer személy halmozott fel elmaradást a pénzintézetekkel szemben, számuk mostanra 185 ezerre (6,15 százalékkal) csökkent.
Többen vettek fel hitelt második lakásra
Megháromszorozódott tavaly 2012-höz képest azon lakástulajdonosok aránya, akik bankkölcsönt vettek fel egy újabb ingatlan megvásárlására – derült ki a Román Kereskedelmi Bank (BCR) saját portfolióján végzett felméréséből. A beszámoló szerint a hitelek átlagos értéke 140 ezer lej, közel 32 ezer euró.
Teodor Mincu, a BCR menedzsere kifejtette: míg 2012-ben a hitelt igénylő ügyfeleknek csak 10 százaléka rendelkezett már legalább egy lakással, tavaly ez az arány 29 százalékra emelkedett. „Mindez arra utal, hogy stabilizálódik a romániai ingatlanpiac, a fogyasztók pedig úgy vélik, hogy a jelenlegi lakásárak mellett megéri befektetni” – magyarázta a szakértő. Hozzátette: az árak mostanra úgy alakultak, hogy a havi törlesztőrészlet nagyjából egyenlő a havi lakbérrel.
Az ügyfelek nagy része, 46 százalékuk kétszobás lakás megvásárlására vett fel tavaly bankkölcsönt, 23 százalékuk háromszobás, míg 13 százalékuk garzonlakást vásárolt a hitelből. Az ügyfelek 14 százaléka ugyanakkor kertes házba fektetett be, és alig 4 százalékuk vásárolt négyszobás lakást. A BCR felméréséből az is kiderült, hogy a hiteligénylők 54 százaléka férfi volt, többségük 25 és 40 év közötti, házas, és felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A férfi hitelfelvevő aránya egyébként csökkent a 2012-ben jegyzett 58,5 százalékhoz képest.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!