Hirdetés

Kényszervégrehajtás a Volksbank ellen

Újabb fronton arattak győzelmet a romániai devizahitelesek a kölcsönszerződésekbe számtalan tisztességtelen feltételt iktató pénzintézetekkel szemben.

Rostás Szabolcs

2014. május 05., 14:362014. május 05., 14:36

Marius Dunca, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnöke a napokban bejelentette, megtette a törvényes lépéseket egy külföldi tulajdonú bank több mint egymillió euróra rúgó kényszervégrehajtása érdekében.

A hivatal vezetője által meg nem nevezett pénzintézet – amelyről viszont kiderült, hogy a Volksbankról van szó – ellen 2010 júniusában 260 ügyfél panasza nyomán foganatosított szankciókat a fogyasztóvédelem. A húsz- és négyszázezer euró közötti összegű kölcsönt igénylő hitelesek azt kifogásolták, hogy a bank jogtalanul sújtja őket kezelési költséggel.

A fogyasztók egy négy évvel ezelőtt született sürgősségi kormányrendeletbe kapaszkodtak, amely korlátozta egy kontraktusba iktatott díjak számát, továbbá megtiltotta, hogy a hitelszerződések futamideje alatt a pénzintézet új kezelési költséget léptessen életbe.

A szakhatóság annak idején 80 ezer lejes bírsággal sújtotta a bankot, amelyet egyúttal arra kötelezett, hogy fizesse vissza a törvénytelenül beszedett díjat. A Volksbank bíróságon támadta meg a fogyasztóvédelmi hivatal határozatát, és noha 2012 novemberében jogerősen elveszítette a pert, a mai napig nem volt hajlandó kártalanítani ügyfeleit.

Az ANPC elnöke szerint a 260 pernyertes devizahiteles egyikének, aki 130 ezer eurós kölcsönt vett fel a pénzintézettől, hatezer euró jár vissza. Esetében a Volksbank a havi 1153 euróra rúgó törlesztőrészletből 240 eurót számolt fel kockázati illetékként.

„A bank egyszerűen átnevezte a kockázati díjat kezelési költségre, ami törvénybe ütközik. A pénzintézet köteles négy évre visszamenőleg kifizetni a jogtalanul felszámolt díjat a 260 hitelesnek” – szögezte le Marius Dunca. Hozzátette, ebben az ügyben csak a pernyertes ügyfelek szerződéseit köteles módosítani a bank.

Arra hivatkozva, hogy a bank büntetőpert akaszthat a nyakába, a szakhatóság vezetője nem volt hajlandó elárulni a szóban forgó bank nevét. Ennek ellenére a Romániában közel 200 ezer ügyféllel rendelkező Volksbank „önmagát feldobva” közleményben szögezte le: nem kapott értesítést a kényszervégrehajtás beindításáról, ettől függetlenül jogtalannak tartja a fogyasztóvédelem által kiszabott szankciókat.

Az osztrák tulajdonú pénzintézet jogerős törvényszéki ítélet alapján két hónappal ezelőtt kétmillió eurót volt kénytelen visszafizetni közel hatszáz ügyfelének a hitelszerződéseiben észlelt tisztességtelen feltételek miatt. A bankot azért marasztalták el a kollektív perben, mert a devizaalapú jelzáloghitel kamata és törlesztőrészlete a kölcsönszerződés megkötése utáni hónapokban jelentősen megemelkedett.

Az Economica.net pénzügyi portál szerint Bukarestben júniusban várható az első alapfokú ítélet egy olyan perben, amelyet a fogyasztóvédelem a hitelesekkel kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló uniós irányelv alapján kezdeményezett a török Credit Europe Ipotecar IFN ellen. Ha az igazságszolgáltatás jogerősen a fogyasztóknak ad igazat, a pénzintézetnek nemcsak egy adott szerződést, hanem valamennyi megállapodást módosítania kell, törölve a jogtalanul felszámolt díjakat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Minden befizetett euróra több mint hármat kapott vissza Románia az EU-tól

Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.

Minden befizetett euróra több mint hármat kapott vissza Románia az EU-tól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
Hirdetés