
Több tucatnyi kereskedelmi egység működését függesztette fel ideiglenesen, és közel 3 millió lej értékben rótt ki bírságot az adócsalás megfékezéséért felelős igazgatóság (DGAF) a május 1. és 4. között végzett ellenőrzések nyomán – számolt be a hatóság.
2014. május 06., 14:592014. május 06., 14:59
Az igazgatóság a hosszú hétvége során a népszerű turisztikai helyszíneken működő éttermeket, bárokat, kávézókat és szórakozóhelyeket vizsgálta – ellenőrzéseket végeztek többek között Félixfürdőn, Tusnádfürdőn, Brassópojánán, Predeálon, Sinaián és a tengerpart több üdülőtelepén.
Ponta elégedett a május elsejei forgalommal
Elégedett Victor Ponta miniszterelnök a május elsejei hosszú hétvége alatti turisztikai forgalommal: a kormányfő szerint a minivakáció rendkívüli siker volt a népszerű üdülőhelyeken működő vállalkozások számára. Ponta erről a tegnapi kormányülés előtt számolt be. „A tengerparton és Brassóban is 90–95 százalékos volt a kihasználtság, kiderül, hogy ez az államkassza bevételén is érződni fog-e. A tengerre hivatalosan 30 ezren látogattak el, de én úgy gondolom, hogy ennél valamivel többen nyaraltak ott. Nagyon örülök, hogy fejlődik a hazai idegenforgalom, és növekszik a fogyasztás” – fogalmazott a miniszterelnök.
Az adócsalás elleni igazgatóság munkatársai összesen 359 kereskedelmi egység tevékenységét vizsgálták, amelynek nyomán félezernyi kihágást jegyeztek, emiatt 2,93 millió lej értékben róttak ki bírságot, 58 vállalkozás működését pedig ideiglenesen felfüggesztették.
A DGAF közleménye szerint a Prahova völgyében például 14 olyan helyiséget zárattak be, amelyeknek nem volt engedélyük a pénztárgép használatára, vagy zárjegy nélküli szeszesitalokat árusítottak.
A tengerparton azért függesztették fel több szórakozóhely működését, mert a raktáron lévő termékmennyiség nem egyezett meg a könyvelésben vezetett értékekkel, egy segesvári borozó tulajdonosa pedig azt nem tudta igazolni, hogy befizette az államkasszába bor után járó luxusadót, emiatt közel 77 ezer lejes bírságot kellett kifizetnie.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!