Áprilisban márciushoz képest 44 lejjel, azaz 0,8 százalékkal 5647 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Igen nehéz helyzetbe kerülhet a romániai juhágazat, ha az Európai Bizottság módosítja az élőállat-exportra vonatkozó szabályokat, amellyel gyakorlatilag lehetetlenné tennék a juhoknak a muszlim államokba történő tengeri szállítását.
A romániai bankrendszer hat legnagyobb bankja – kivéve a CEC Bankot, amely csak éves és féléves alapon számol be pénzügyi eredményeiről – 2025 első negyedévében 3,1 milliárd lejes nettó nyereséget ért el.
A 15 és 29 év közötti romániai fiatalok 14,7 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt 2024-ben; az európai uniós átlag 5,8 százalék volt – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
Májusban az áprilisi 4,9 százalékról 5,45 százalékra nőtt az éves infláció Romániában, a legjelentősebb mértékű, 7,09 százalékos árnövekedést a szolgáltatási szektorban regisztrálták – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Cotroceni-palota előtt tüntetnek csütörtökön az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség tagjai, „méltányos adóreformot” követelve, amelyben „a terhek igazságosan oszlanak meg a tőke és a munka között”.
Az eheti harmadik egyeztetés is kudarcba fulladt a Nicușor Dan államfő által kormányzásra felkért pártok között a költségvetési hiány lefaragását célzó intézkedésekről, sőt egyre jobban elfajulóban a vita.
Az energiaügyi minisztérium közvitára bocsátotta azt a mechanizmust, amellyel július 1-jétől, a villamosenergia-piac liberalizációját követően támogatni kívánja az energiafogyasztókat.
A közalkalmazottaknak járó úgynevezett antennapótlékot fix összegben, nem bérarányosan kellene megállapítani, mivel nem a bérszinthez, hanem a munkakörülményekhez kell igazodnia – jelentette ki Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter.
Miközben a hiány lefaragását célzó intézkedéscsomag kidolgozása közben a politikai alakulatok tárgyalásain szó esik többek között az áfa emeléséről is, a nem hatékony adóbehajtás miatt jelenleg is tetemes potenciális bevételtől esik el az államkassza.
Tájékoztató kampányt indított az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) az elektromos energia fogyasztói számára annak apropóján, hogy 2025. július 1-jén megszűnik az árplafon-kompenzációs rendszer a villanyáram esetében.
A Hidroelectrica minden olyan fogyasztót képes átvenni, aki áramszolgáltatót akar váltani – közölte a cég szerdai közleményében.
Ha Románia áttérne a progresszív adózásra, nem lenne szükség az általános forgalmi adó (áfa/TVA) megemelésére – jelentette ki szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.
A keddi egyeztetéseken sem jutottak megállapodásra a kormányzásra készülő pártok a költségvetési hiány csökkentéséről szóló intézkedésekről, ugyanakkor Nicușor Dan államfő leendő gazdasági tanácsadója szerint mégiscsak történt némi előrelépés.
A Világbank a januárban becsült 2,1 százalékról 1,3 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a kedden közzétett Globális gazdasági kilátások (Global Economic Prospects) elnevezésű jelentésében.
2022-ben a román GDP 1,4 százalékponttal magasabb lett volna, az inflációs ráta pedig nagyjából 1,1 százalékkal alacsonyabb, ha nem tör ki a háború Ukrajnában – ezek a fő következtetései a Román Nemzeti Bank (BNR) által készített elemzésnek.
Június 13-ig fogadják a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) kirendeltségei az egységes agrártámogatási kérelmeket – emlékeztetett keddi közleményében az intézmény.
Bezárja Brassó megyei üzemét a német autópari vállalat, a Tekfor – adta hírül a Profit.ro gazdasági portál.