Hirdetés

Bolojan: több tízezres nagyságrendű elbocsátások jönnek

Bolojan

Borús kilátások. Ilie Bolojan szerint állások tízezrei szűnhetnek meg a közigazgatásban

Fotó: PMO - Nagyváradi Polgármesteri Hivatal

A következő hónapokban „több tízezer” álláshelyet szüntetnek meg a központi közigazgatásban és a helyi önkormányzatokban – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.

Krónika

2026. március 25., 10:382026. március 25., 10:38

Bolojan kedden este az Euronews-nak nyilatkozva beszélt a tervekről, hozzátéve, hogy az állami vállalatok reformja prioritás, de „nem túl könnyű feladat”.

„Ez az egyik kihívás, amellyel a következő hónapokban szembesülünk, az egyik legfontosabb, mert, mint tudják,

Hirdetés
Idézet
a költségvetés előtt elfogadtuk a közigazgatási reformcsomagot, amely a kormányzati, országos szintű apparátus, a minisztériumok, valamint a helyi közigazgatás 10 százalékos leépítését írja elő. Ennek következtében a következő hónapokban több tízezer álláshelyet szüntetünk meg a központi közigazgatásban és a helyi közigazgatásban egyaránt.

Ezeket a leépítéseket végre kell hajtani, ami azt jelenti, hogy tanácsi határozatokat, rendeleteket és kormányhatározatokat kell hozni, valamint pályázatokat kell kiírni. Tehát ez nem egy könnyű feladat, de számomra teljesen helyesnek tűnt, hogy az állam idén többleterőfeszítést tegyen a kiadásainak csökkentése érdekében” – mondta Bolojan az Euronews-nak arra a kérdésre, hány álláshely szűnik meg az év végéig az állami apparátusban.

Kifejtette, hogy

ha nem csökkentik a kiadásokat, a pénzügyminisztérium minden minisztérium számára néhány százalékos arányban csökkentett bérköltséget tervezett be a költségvetésbe.

„Tehát néhány hónap múlva kiderül, hogy a jelenlegi keretösszegek nem fedezik a személyzeti kiadásokat, ha nem hajtják végre ezeket a leépítéseket. Ez történt például tavaly is, amikor az első hónapokban 5 százalékos létszámcsökkentést számoltak, de nem történt létszámcsökkentés, éppen ellenkezőleg, a kiadások nőttek, az első hat hónapra vonatkozó keret 10 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát, és így kerültünk abba a hiányba, amibe kerültünk. Idén már nem engedhetjük meg magunknak ezt, és ezt a következő időszakban figyelemmel fogjuk kísérni. Nem kellemes dolog, de meg kell tennünk” – tette hozzá a miniszterelnök.

Azt is elmondta, hogy

„minden közintézménynek 10 százalékos létszámcsökkentést kell végrehajtania, a Román Televíziótól kezdve a többi hatóságig, a minisztériumokig”.

„Azokban a minisztériumokban ugyanakkor, ahol létszámhiány van, ahol nem engedhetjük meg magunknak a létszámcsökkentést – a belügyminisztériumban, a védelmi minisztériumban –, életbe lép az a intézkedés, amelynek értelmében a hónap végéig nyilvános vitára kell bocsátanunk egy tervezetet a nyugdíjkorhatár emeléséről ezekben a kategóriákban, tekintettel a sokkal gyorsabb nyugdíjazási mechanizmusra, amelyet költségvetési szempontból már nem tudunk fenntartani” – magyarázta tovább Bolojan.

Az állami vállalatok reformjával kapcsolatban a miniszterelnök megjegyezte, hogy ez „prioritás, de nem túl kényelmes feladat”.

„Itt, ellentétben egy minisztériummal, ahol előállhatsz egy rendelettel, egy kormányhatározattal, amellyel dolgozhatsz,

Idézet
ezeket a vállalatokat olyan vezetők irányítják, akiket egy többé-kevésbé tisztességes verseny alapján neveztek ki, de végül olyan vezetői szerződésük van, amelyben sajnos sokuk esetében nincsenek olyan záradékok, amelyek ezt a posztot kihívásként, és nem jutalomként tételezik számukra.

És ezek az emberek egyrészt nem rendelkeznek belső motivációval ahhoz, hogy azt tegyék, amit kell, de a szerződés nem ír elő bizonyos teljesítményi követelményeket íse,, amelyek elmulasztása esetén leválthatnák őket, így nyugodtan ülnek a helyükön. És el kell ismernünk, hogy az állami vállalatok irányítása nem olyan szinten történik, ahogyan történhetne” – tette hozzá.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettesnek nem könnyű a feladata, mert ezek a vállalatok nem állnak közvetlenül az ő irányítása alatt, és a minisztériumokkal, a hatóságokkal kell együttműködnie annak érdekében, hogy előidézze a változást.

Mint ismeretes, a kormánynak a 2024-es rekordszintű, 9,3 százalékos költségvetési hiány fokozatos lefaragása érdekében kell költségcsökkentő intézkedéseket végrehajtania.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére
2026. augusztus 12., szerda

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával

Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával
2026. augusztus 12., szerda

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi

Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi
Hirdetés
Hirdetés