
Napról napra drágább az üzemanyag
Fotó: Olti Angyalka
A Kis- és Középvállalkozások Szövetségének elnöke, Florin Jianu kedden Zilahon a Háromoldalú Érdekegyeztető Tanács összehívását sürgette az üzemanyagár-korlátozó intézkedések kidolgozására.
2026. március 24., 18:212026. március 24., 18:21
A szervezet vezetője egy sajtóeseményen kifejtette, hogy az államnak a vállalkozói szektor szorongatása helyett az adóterheket – azaz a jövedéki adót és az áfát – kellene csökkentenie.
Jianu rámutatott, hogy az energiaárak emelkedése valamennyi gazdasági ágazatot súlyosan érint. Bírálta a hatóságok lassú reagálását, és úgy vélte, hogy a jelenlegi helyzet a járvány idején vagy az ukrajnai háború kezdetén tapasztalt tétovázásokhoz hasonlítható.
Ezért a Háromoldalú Érdekegyeztető Tanács összehívását sürgette a lakosságot és a vállalkozásokat védő intézkedések kidolgozására.
Jianu emlékeztetett arra, hogy az üzemanyagok árának több mint 60 százalékát adók és illetékek képezik. Szerinte a kormánynak az ellátást is veszélyeztető piaci beavatkozások helyett ezeket a terheket kellene sürgősen csökkentenie.
Hangsúlyozta: az államnak is részt kell vállalnia a tehercsökkentésben, és nem háríthatja a felelősséget kizárólag a vállalkozókra és a lakosságra – számolt be róla az Agerpres.

Elhalasztotta a bukaresti kormány a kedd délutánra tervezett ülését, amelyen válsághelyzet kihirdetését tervezte a kőolajtermékek piacán az üzemanyag-drágulás nyomán. Az ok: a Gazdasági és Szociális Tanács nem láttamozta a kormányrendelet tervezetét.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!