Utcán a kultúra

Amióta Supka Géza újságíró-polihisztor kilenc évtizeddel ezelőtt Miskolcon megálmodta, csak a háborúk szóltak közbe az ünnepi könyvhét megrendezésébe Magyarországon. Nagyszerű ötlet volt – immáron hatodik alkalommal – Kolozsváron is megszervezni az eseményt. Még akkor is, ha kissé keveredik benne a politika a kultúrával, a politikusok a könyvekkel. No,de lépjünk túl ezen, hiszen manapság a politika minden lehető és lehetetlen helyen ott van, és akarjuk vagy sem, beleszól, tervezi, irányítja életünket. Így aztán a kulturális rendezvényekről pláné nem hiányozhat némi önreklám, főleg választási évben. Persze, ha ezzel támogatják a magyar kultúra fennmaradását, akkor akár el is nézhetjük politikusainknak, hogy ők nyitják, zárják, vezetik, alakítják, látogatják a rendezvényeket. Így van ez az egész világon, miért lógjunk mi a sorból kifelé.

De ne rontsunk a jón, hisz minden jel arra mutat, hogy a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét sikert aratott. Legalábbis a szervezők szerint. Másoknak nagyon úgy tűnt, mintha kevesebben látogatták volna a kiadók, könyvárusok standjait, mint az elmúlt években. Természetesen ez szubjektív vélemény, négy nap pedig édeskevés minden elképzelés valóra váltásához, minden igény kielégítéséhez. Így is nagyon jól meg kellett fontolni, hogy a sok érdekes, esetenként egymásra szervezett rendezvény közül melyiken vegyünk részt.

Ami a könyvek árát illeti, hétköznapi, fizetésből élő embernek sajnos egyáltalán nem ünnep a könyvhét. El kell ismerni, nem a kiadványok drágák – nyugati zsebeknek akár röhejesen kevés –, hanem a fizetések, nyugdíjak alacsonyak. Utóbbiakhoz viszonyítottan minden drága, ami a megélhetéshez szükségeltetik, a könyv pedig ebben az országban már-már luxuscikknek számít. Ürömben az öröm, hogy ha már könyvhét és ünnepi, kevesen mennek el úgy a kiállított kiadványok mellett, hogy valamit ne vásároljanak. Az már bonyolultabb kérdés, hogy miért vásárolunk akkor, ha kihozzák elénk, és miért nem fordulunk be ugyanazért az üzletbe. Ám ez legyen az emberiség legnagyobb gondja.

Mindazonáltal öröm volt nézni a fiatalokat, akik legalább ideig-óráig lekapcsolták magukat a virtuális világról, és kilátogattak oda, ahol valós dolgok történnek. Ha csak a szemükkel is simogatták a könyveket, de legalább élőben látták, hogyan is néznek ki. Így talán néhány évet még túlél a nyomtatás műfaja, mielőtt végképp felkerül okosabbnál okosabb kütyükre, és majd múzeumokban, egy letűnt kor emlékeként mutogatják a papírosra nyomtatott betűket.