Tusványosmentesség

Tusványos hetében egyszerűen nem lehet „tusványosmentesen” tekinteni a világra. Pedig a maláj gép tömeggyilkosságnak is tekinthető katasztrófája, illetve az azt előidéző, amúgy is nyugtalanítóan közel lévő ukrajnai háború bőven indokolná, hogy a Buk-rakétákon kívül momentán semmi más ne férjena látókörünkbe. Vagy az RMDSZ kormányszédelgése, amely immár a szövetségen belül is egyre több jelentős szereplő „morálesztétikai” érzékét bántja. Negyedszázad alatt azonban olyan mértékben belénk ivódott ez a júliusi szűk hét, hogy csak valami egészen izmos világesemény lenne képes megbillenteni a rögzített kameraállást. Amit vélhetően egyikünk sem kíván – még így, látatlanban sem.

Pedig néhány illúzióval kétségtelenül leszámolhattunk már. Például azzal, hogy a világ – de legalábbis a mi kis magyar világunk – megváltásának kizárólagos helyszíne az Olt-menti tábor. A magyar–román párbeszéd évek óta magányos megmondóemberek üdvrivalgás övezte felbukkanására korlátozódik. A magyar–magyar diskurzus is monológgá szelídült, a kormány bel- és kültagjának egyszerre számító RMDSZ-t ugyanis többnyire csak olyanok képviselik, akik erre a néhány napra szívesen leveszik zakójuk hajtókájáról a tulipános jelvényt.

Mindezek a felismerések és a negyedszázados jubileum fakasztotta ellágyulás látszólag amolyan nosztalgiázósra látszanak hangolni az idei Tusványost. Nem baj, ha így lesz, ilyen is kell. Az eredendő érdemeket ez sem csorbítja, hiszen nem véletlen, hogy a jelenlegi magyar kormány tagjainak már rég nem kell minden alkalommal a kályha sarkától kezdeni az elszakított nemzetrészek magyarsága helyzetének ecsetelését. És talán ez a válasz arra az értetlenkedésre is, amely változatlanul felüti a fejét kevésbé „tusványos” anyaországi ismerőseink körében: mitől ilyen népszerű Erdélyben a Fidesz?

És ezek az érdemek állandósulnak, talán még a programoktól, a zenei felhozataltól függetlenül is. Hiszen lassan millióhoz közelít az anyaország határain kívülre szorult magyar állampolgárságú emberek száma, s a korszakos ötlet, a szándék, de talán a technikai részletek is ebben a medvék és borvizek őrizte völgyben körvonalazódtak. És ezt az identitást növelte az április 6-i parlamenti választás is, amikor immár a határon túliak is legitimálták a kurzust, amely Bálványoson is formálódott.

Amint a laptestben olvasható visszaemlékezésekben is láthatják majd, az egyik alapító atya, Németh Zsolt már nagypapai tusványozásait vizionálja. Úgy legyen! Ami biztos, hogy ma már gyermekeink is eljárnak Tusványosra, s amikor az előadósátrak alatt is viszontlátjuk őket, titokban talán vállon veregetjük magunkat. Az időtlen idő nekünk dolgozik.