Tájkép népszavazás után

Bár mindenki győztesnek hirdeti magát a vasárnapi magyarországi kvótanépszavazás után, igazából nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy bármelyik oldal is győzött volna.

Az eredmény ismert: a népszavazás érvénytelen volt, hiszen az összes választópolgár fele helyett csupán 43,35 százalék jelent meg a szavazóurnáknál.Igaz, ők viszont elsöprő többségben, 98,32 százalékos arányban nemet mondtak a kötelező betelepítési kvótákra.

A kormányoldal és a Jobbik nemmel szavazásra buzdított, míg a balliberális ellenzék, vagyis az MSZP, a DK, az Együtt és a PM bojkottra, a liberálisok pedig igen voksra ösztönözték híveiket.

Az érvénytelen referendum ellenére a kormányoldal a nem szavazatok elsöprő arányába kapaszkodik, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: ennek nyomán alkotmánymódosítást terjeszt be az országgyűlésben, és a referendum eredményének az Európai Unióban is érvényt kíván szerezni.

Az ellenzék viszont saját győzelmeként ünnepli az eredménytelenséget, Molnár Gyula MSZP-elnök egyenesen alkotmányellenesnek titulált bármilyen arra irányuló kormányigyekezetet, hogy a referendum eredményét a jogrend részévé tegyék.

Az eredmény arra enged következtetni, hogy a szavazás igazából nem annak valós tárgyáról, a kötelező betelepítési kvótákról, egyáltalán az Európába irányuló bevándorlás problémaköréről szólt, hanem teljes mértékben a belpolitikai elköteleződésekről: a részvétel és a nem szavazatok mellett kampányoló kormánypártok, illetve a Jobbik elkötelezett támogatói elmentek és nemmel szavaztak, a bojkottra szólító pártok szimpatizánsai pedig otthon maradtak. (Ami persze a legkevésbé sem jelenti azt, hogy az otthon maradók mindannyian ezen pártok támogatói).

Hiába szólt a kampány a migránsokról, hiába sulykolták minden fórumon, hogy a népszavazáson az ország szuverenitásának megvédéséről, a külső erők által ráerőszakolt döntések elvetéséről kell voksolni, teljes mértékben a szekértábor-elv érvényesült. Aki a brüsszeli eurokráciával szemben már évekkel ezelőtt „szabadságharcot” hirdető kormányoldal, illetve az Európai Unió bírálatát politikájának egyik fő elemévé avató Jobbik elkötelezett támogatója volt, az elment, és nemmel voksolt, a balliberális ellenzék „hithű” támogatói pedig „pártfeladatként” értékelték a népszavazás bojkottjára való felszólítást.

Emellett az érvénytelen szavazatok viszonylag nagy száma a jelenlegi politikai felhozatalból kiábrándult polgárok számának növekedését jelzi – ismeretes, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt nevű viccpárt az érvénytelen voksolás mellett foglalt állást.

Zsebbe vágó kérdések

A népszavazás érvénytelenségében minden bizonnyal jelentős mértékben közrejátszott az is, hogy a polgárok jelentős része nem érezte úgy, hogy őt közvetlenül érintené annak témája. Hiába szólt a kormány kampánya arról, hogy az ország szuverenitását veszélyezteti az, hogy Brüsszel a parlament hozzájárulása nélkül akar idegeneket „ráerőszakolni” a magyarokra, ezt a többség nem vette komolyan. Nem gondolták úgy, hogy húsba, zsebbe vág az ügy.

Emlékezetes: 1997 óta csupán egyetlen népszavazáson haladta meg a részvételi arány a választójoggal rendelkező polgárok számának felét: a 2008-as szociális népszavazáson, amelyen a polgároknak többek között arra kellett válaszolniuk, akarnak-e többet fizetni az egészségügyi ellátásért. A saját pénzügyi helyzetüket érintő kérdés képes volt mozgósítani a választókat, az ennél elvontabb kötelező kvóták azonban nem.

Emellett előfordulhat, hogy a kampány „túltolása” is szerepet játszott a távolmaradásban. Mind a kormányoldal, mind az ellenzék a lehető legnagyobb vehemenciával, a riogatástól sem riadt vissza – egyik oldalról minden migránst potenciális terroristának állítottak be, illetve arra utaltak, hogy a kötelezően befogadandó menedékkérőket az ellenzéki településekre telepítik majd, a másikon viszont azt vizionálták, hogy a referendum az EU-ból való kilépés előszobája, és aki részt vesz rajta, az az EU ellen, az Oroszországhoz való közeledésre voksol. Ennek nyomán sokan lehettek azok, akik mindettől megriadva inkább nem kívántak állást foglalni.

A problémás küszöb

Az kijelenthető, hogy a kormányoldal számára bizonyos mértékű presztízsveszteséget jelent a népszavazás sikertelensége, hiszen minden eszközzel arra buzdították a polgárokat, hogy vegyenek részt a népszavazáson, és szavazzanak nemmel.

Tény, hogy a kormányoldal a saját dolgát nehezítette meg, amikor 2011-ben módosította a népszavazások érvényességi küszöbét, visszahozva azt az elvet, hogy a referendum csak akkor érvényes, ha azon a szavazójoggal rendelkező polgárok fele megjelenik. Az 1998-ban a

NATO-csatlakozásról szóló referendum előtt meghozott módosítás ugyanis lényegesen könnyítette az érvényességi küszöb elérését, ahhoz kötve azt, hogy az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede azonos választ adjon a kiírt kérdésre.

Az előző, nem zsebbe vágó témájú referendumok tapasztalata – sem a NATO-, sem az EU-csatlakozásról szóló népszavazás részvételi aránya nem érte el az 50 százalékos küszöböt – intő jel lehetett volna. A kormányoldal azonban úgy tűnik, bízott abban, hogy a folyamatosan, minden lehetséges fórumon sulykolt kampánnyal sikeresen megváltoztathatja ezt a trendet. Ez a remény azonban hiábavalónak bizonyult.

Ugyanakkor ellenzéki győzelemként is nehezen értelmezhetnénk az eredményt, bárhogy is hirdette saját diadalát Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a DK elnöke. Aki amúgy némi következetlenségről tett tanúbizonyságot, hiszen miközben a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás előtt gyűlöletkampányt folytatott a szerinte a magyar szociális rendszer lerablására készülő határon túli magyarok ellen, az Európán kívülről érkező bevándorlókkal szemben már nem ennyire vehemens. Hiszen mégiscsak sikerült több mint hárommillió embert mozgósítani, akiknek az elsöprő többsége a kvóták elutasítása mellett foglalt állást. Márpedig tény, hogy annak idején az EU-csatlakozásra is hasonló – sőt kisebb – arányban mozgósultak a polgárok, vagyis a mostani eredmény nehezen söpörhető félre.

Az végképp nem állja meg a helyét, hogy a távol maradók mindannyian az ellenzék bojkottfelhívásának tettek eleget – az elmúlt népszavazásokon sem volt sokkal kisebb azoknak az aránya, akik nem mentek el szavazni, tehát élhetünk a gyanúval, hogy a távol maradóknak csupán kis hányada, az igazán elkötelezett szimpatizánsok bojkottáltak az MSZP és a DK felszólítása nyomán. A nagy többséget azok alkotják, akik általában semmilyen választáson vagy szavazáson nem vesznek részt.

Valós probléma – hogyan kezeljük?

A kérdés most azt, hogy a kampány során felfokozott hangulat lecsillapodik-e, és sikerül-e valamilyen megoldást találni a migráció ügyében. Az ugyanis evidencia, hogy a probléma valós, sőt egyre súlyosabb, hiszen a Közel-Keletről és Afrikából továbbra is ezrek, tízezrek készülnek Európába. A probléma tagadása súlyos hiba, de nem visz előbbre annak eltúlzása sem. A legfőbb dilemma az, hogyan sikerül uniós, európai szintű megoldást kialakítani a kérdésben úgy, hogy ne a valóságtól elrugaszkodott ideológiák, és ne a belpolitikai törésvonalak határozzák meg a felek álláspontját.