Oroszlánbőgés, medvetánc

2017. június 23., 21:032017. június 23., 21:03

A családi legenda szerint ötéves lehettem, amikor nagyszüleim elvittek a Hargitára. Állítólag – mintha az emlékezés homályából nekem is felsejlene valami ködös részlet – málnaszedés közben történt a következő eset: a málnasor egyik felén én, a félméteres prücsök szedtem a pirosló szemeket, a sor másik felén pedig egy másfél méteres medvebocs lakmározott a gyümölcsből. Talán még farkasszemet is néztem a macival. Hogy ki ijedt meg jobban, arról már nem szól a fáma.

Ma már nem kell a Hargitára menni medvét látni. Ha már az új törvények értelmében cirkuszban nem csodálhatjuk őket,

elég végigsétálni néhány székelyföldi város főutcáján, és nagy az esély arra, hogy ne csak régi ismerősök süvegeljenek meg, hanem egy-egy hatalmas medve is ránk mosolyogjon a bajsza alól.

Nyilván, ha az állat éppen vicces kedvében van. Ha nincs, akkor bizony elszabtuk.

A medve alapjában véve kedves, békés állat. Addig, amíg – ebből sokat tanulhatunk mi is – nem érzi veszélyeztetve családját, kicsinyeit. Vagy nem éhes. Vagy nem dühös. Vagy nem fáj valamije. Egyszóval, bármennyire jópofa, de eredendően kiszámíthatatlan. Mint bármelyik állat. Hiszen az élet nem rajzfilm, ahol kutya, macska, egér, oroszlán, medve és ember jól megfér egy fedél alatt, vagy együtt labdázik a játszótéren.

Szakemberek hívják fel a figyelmet arra, hogy amióta felfüggesztették a nagyragadozók kilövését, a vadgazdálkodás a feje tetejére állt.

Elszaporodtak a nagyvadak, egyre több kárt okoznak, és az emberek egyre tűrhetetlenebbnek tartják a helyzetet. Nyilván senki sem szeret arra ébredni, hogy ablakán bekukucskál egy medve, vagy éppenséggel háziállatainak bottal ütheti a nyomát. A vadászok legfeljebb vízi pisztollyal lőhetnek a vadakra, és ha kapnak a macitól egy pofont, a másik orcájukat is oda kell tartaniuk.

Nehogy megkövezzenek, semmi bajom az állatokkal, szeretem őket, még állati jogaikat is elismerem. De ahogy Mórickának, nekem is mindenről „az” jut eszembe. Pontosabban a mindenkori hatalom, amelyik ebben az esetben is teljes tehetetlenségről tesz tanúbizonyságot. A román politika viharaiban nehéz lenne józanul megoldani bármit is. Lesznek majd – ez egy ismeretlen és távoli időszakot jelöl – autópályáink, ahol egymást kerülgetik gépkocsik, medvék, vaddisznók, netán elefántok és oroszlánok, ha kirúgják őket az állatmentes cirkuszokból. Mindazonáltal van egy olyan érzésem, nem ártana tenni valamit, hogy az állat is jól lakjon, az ember is megmaradjon. Ha lehet, még a mi életünkben…