2016. november 25., 21:592016. november 25., 21:59
Amíg az ember saját bőrén nem tapasztalja meg, addig számára a probléma nem létezik. Európaiként sokáig azt hittük, áradáskor csak Floridát moshatja el az óceán, és csupán Afrikában repedezhet fel a föld annyira, hogy egy felnőtt férfi karja is befér a résbe. Most ráncaink mögül nézzük szánakozva, hogy gyermekeink ivóvízért ölik egymást az utcán. Rég elfelejtettük a friss zöldség ízét. És szégyenkezve emlékezünk vissza, hogy annak idején megjósolták.
Mi azonban mégsem. Mi hülyék, mi donaldtrumpok, akik belepöfékeltünk tonnányi szén-dioxidot a világ arcába és a pusztítás hátán gazdagodtunk meg. Mi ostobák, akik mindenünket elcserélve étlen pusztulunk. Mert nincs már mit megvásárolni.
Ma az a gazdag, aki valamikor szerencsés helyre született és egy hűvösebb országban meg tud magának termelni néhány fonnyadt, szürkés-zöldes, keserű krumplit. Most csak nézzük a száraz homokot, de már nehéz felidézni, milyen széles volt az esőerdők fáinak árnyéka. Az egyetemi docensek az ökológia szakról megőriztek néhány palántát, és most 3D-s arborétumban mutogatják a kerti füvet. Megfogni nem szabad. Termeszteni nem lehet, mert hol savas, hol száraz a talaj. Az öntözés évek óta szóba sem jöhet, mert kell az ivóvíz. A marháknak nincs mit legelniük. Évek óta nem ettünk húst. Elégedtünk volna meg a csirkékkel, amelyek nem eregetnek annyi metánt, mint a négylábú kérődzők. Tépték volna darabokra a McDonald’s-os bohóc piros gumiorrát, mielőtt a hamburgerigény felváltotta volna az amerikai személyit. Húztuk volna le a budin az összes kínai műanyaggyártó cég alapító papírjait. De mi nem. Mert mi túl kevesek voltunk ehhez, mi, egyszeri polgárok. Ezt a vállalatok és államok vezetőinek kellett volna megoldaniuk. Mi nem savaztuk fel a talajt az összeaszalódott, használt elemekkel. Mi nem akartunk minden nap hússal kelni, hússal feküdni. Mi lecseréltünk minden, óránként többgrammnyi szén-dioxidot kibocsátó villanykörtét gazdaságos égőre. Mi nem indítottuk be az autót, hogy tízpercnyi utat gyalogoljunk a sarki közértig. Csupán akkor, amikor már akkora lett a cukros löttyös bendő, hogy nem fért be a kormány mögé. Mi nem töltöttük meg a kádat színültig vízzel minden este a fürdéshez. Pedig most hogy zuhanyoznánk… Mi nem vettük meg a török paradicsomot, amelynek a repülőgépekkel történő szállítása naponta rengeteg kerozinnal hintette körbe a fél világot. Mi helyileg termesztett növényekből éltünk. Mi nem mondogattuk, hogy olcsóbb az agyonvegyszerezett spanyol, nagy szemű eper. Mi nem vásároltunk tíz felesleges mobilt és három táblagépet, amiket folyamatosan tölteni kellett. Mi kihúztunk minden elektromos eszközt az áramcsatlakozóból, ha éppen nem használtuk. Mi nem mostunk ki két gatyát hetente ötször, mi megvártuk, amíg megtelik a mosógép. Mi nem röhögtük ki a tüntetőket, amikor azok olcsóbb áron elérhető napelemes energiát követeltek. Mi nem tartottunk fenn családonként három autót, mi eggyel oldottuk meg közösen a hosszabb utakat. Mi nem ültünk havonta repülőre, mert a vonatozás hosszú, rázós, unalmas és koszos. Mi nem legyintettünk, amikor a szomszéd diák faültetésre vezényelte ki a helyieket. Mi nem voltunk lusták továbbküldeni Facebookon azt a rövid listát arról, hogy mit tehet a polgár, ha nem akarja, hogy ötven év múlva rásüljön a csontjára saját húsa. Mi nem szavaztuk meg azt az őrültet, aki szerint nem létezik negatív klímaváltozás. Mi aztán nem.
Most Holt-tenger minden. Hát persze, hogy ma a sóból akarnának meggazdagodni. Csakhogy nincs már mit ízesíteni vele.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Gyula történelmi belvárosában áll egy ház, ahol nemcsak a falak, hanem a bútorok, a könyvek, a személyes tárgyak és a családi dokumentumok is mesélnek. A Ladics-ház egyedülálló módon enged bepillantást a 19–20. század fordulójának polgári életformájába.
Aki egy picit is elfogult volt Donald Trumppal szemben, és azt gondolta, hogy az amerikai elnök a béke és háború kérdésében merőben más, mint elődjei, az szombat hajnaltól valószínűleg másképp gondolja.
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!