Márciusi vének

Egyre telítettebb hónap ez a március. A forradalom évfordulója mellé az utóbbi években felzárkózott a székely mártírok március 10-i napja, a körülötte mind magasabban hömpölygő aktuálpolitikai hordalék pedig az ünnepi szónoklatokat is egyre inkább tematizálni kezdte. Persze nem feltétlenül baj ez, hiszen egy történelmi pillanat akkor marad igazán eleven, ha saját életünket, törekvéseinket is viszontlátjuk benne. A márciusi ifjak üzenete örök, akárcsak a szabadságvágy, az érte hozandó áldozatok pedig soha nem lehetnek porosak, hiszen azokat a pillanat diktálja és szentesíti.

Az idei márciusi szózatokat aligha hagyhatja hidegen Marosvásárhely fekete márciusának immár 25 éves emléke. Annak a kísérletnek az árnyéka, amely ugyan korántsem sikerült kiötlői szándékainak megfelelően, ám így is drámai következményekkel járt – nemcsak a vásárhelyi magyarság szempontjából. Az egykori székely főváros évtizedes magyar közéleti „dermedtsége” nagy mértékben ide vezethető vissza, a város két meghatározó közössége közötti átjárás a minimálisra csökkent, s ezzel párhuzamosan nőtt az egymással szembeni gyanakvás. Nem beszélve arról, hogy a negyedszázaddal ezelőtti események nemcsak az etnikai arányokat változtatták meg radikálisan, hanem a magyar közösségi tudatot is szétverték.

Az 1990-es márciusi események ma is ott élnek a hazai magyarság emlékezetében. A többségben mint életük egyik meghatározó élménye, az első olyan közösségi esemény, amely nem a gépfegyverek, a terroristákkal való fenyegetőzés árnyékában zajlott. Amikor tízezrek indultak ünnepelni kokárdába öltöztetett szívvel, s csordultig telt lélekkel tértek haza. A folytatás a kijózanodásé volt – de szerencsére a józanságé is. Mert csak árnyalatokon múlott, hogy néhány nap múlva nem indultak el Vásárhely irányába a székelyföldi „szabadcsapatok”, okot és alkalmat szolgáltatva egy, talán a ’89 decemberinél is véresebb folytatásra.

Március idei idusán bizonyára többször, sok helyen halljuk majd a Székely Szabadság Napjának korlátozását, az ügyben újra csak elmaradó összefogás fölötti búcsálódást, az egységre való felszólítást. A reménylistára hadd csempésszük fel a Ion Iliescu elleni vádemelés minden korábbinál nagyobb valószínűségét, még akkor is, ha a hatalomátmentés frontemberét „egyelőre” csak a bányászjárás kapcsán készülnek felelősségre vonni. Innen ugyanis már csak egy lépés lehet a fekete március ügyében való számonkérés, ami sokat segíthet abban, hogy március ledobja ballasztjait, és újra az ifjú lelkületeké legyen. Mert valóban nem véneknek való hónap ez.