Makkay József
2023. február 28., 22:172023. február 28., 22:17
2023. március 01., 06:562023. március 01., 06:56
Nehéz megítélni, hogy a Ligia Deca oktatási miniszter által bemutatott új közoktatási és felsőoktatási kerettörvény tervezete hoz-e pozitív változást a román tanügy, az iskolába járó diákok és tanárok számára. Ezt a mai oktatási rendszerben dolgozó pedagógusok sem igazán tudják megmondani, még akkor sem, ha ígéretekből tele van a padlás. Sok tanár szerint a román oktatási rendszer úgy rossz, ahogy van, amit a 2011-ben létrehozott oktatási kerettörvény állandó módosításával az elmúlt bő évtizedben úgy átgyúrtak, hogy alig van benne eredetileg megszavazott tétel. Minden bizonnyal ugyanez a sors vár idén a parlament elé kerülő új oktatási törvényre is, amit a három pártból álló kormánykoalíció még a végszavazás előtt módosítani akar több pontban, hiszen a liberálisok és a szociáldemokraták között számos nézeteltérés született a törvény kapcsán is. De az RMDSZ részéről is elhangzott olyan megjegyzés, hogy a magyar oktatás szempontjából is volna javítani rajta.
Hogy pontosan mi, azt nyilván csak találgatni tudjuk, de annyi bizonyos, hogy a román nyelvoktatás kérdése az egyik legfájóbb pontja az erdélyi magyar közoktatásnak.
Jómagam azon szülők közé tartozom, akinek ezelőtt tizenegy évvel azt ígérték, hogy az előkészítő osztály elindításával a román nyelv és irodalom oktatása (is) gyökeresen megváltozik a magyar tannyelvű iskolákban. Az ígéret azonban szép mese maradt. Hatalmas késéssel megjelentek ugyan az új román tankönyvek is, amelyek az elmúlt tíz esztendőben szellemiségükben alig változtak. Szó sincs arról, hogy a Romániában élő nemzeti kisebbségek számára a román nyelvet idegen nyelvként oktatnák az angolhoz vagy a némethez hasonlóan. Ha egy tizedikes román, angol és német tankönyvet összehasonlítok, egyből rájön az ember, hogy a többi idegen nyelvet jóval könyebb belőlük elsajátítani, mint a románt.
Azon egyszerű oknál fogva, hogy az angol nyelvoktatás nem angol irodalomtörténetet erőszakol rá a gyerekekre, hanem megtanítja őket angolul írni és beszélni. Ezzel szemben
A romániai magyar iskolákban folyó román oktatás igazából nem románul akarja megtanítani a magyar gyerekeket, hanem a román nyelvet akarja megutáltatni velük.
Dicséretes dolog, hogy az RMDSZ nyelvtáborokat, diákcsereprogramokat szorgalmaz román állami pénzen, de aligha ez a megoldás a román nyelv elsajátításához. Ehhez a románt pont úgy idegen nyelvként kellene oktatni a magyar gyerekek számára, mint a többi európai nyelvet. Miért van az, hogy sok erdélyi magyar diák sokkal jobban beszél angolul, mint románul? Mert sokkal hatékonyabb az angol nyelvű oktatás. Nem véletlen, hogy
Lehet itt mellébeszélni és politikusi szólamokkal szépíteni a dolgot, de a valóságon mindez nem változtat.
A másik nagy gond a románból fordított tankönyvek áradata. Miért nem lehet a magyar diákok kezébe magyar szerzők által írt tankönyvet adni? Nem azért nincsenek jó magyar tankönyveink, mert nem volnának felkészül magyar anyanyelvű tanárok Erdélyben, akik ezt megírnák, hanem nincs rá politikai akarat. Nincs erre államilag finanszírozott megrendelés minden tantárgyból. Az oktatási minisztériumban dolgozó képviseletünknek nincs lényegi beleszólása ilyen horderejű dolgokba.
Nehéz tehát kideríteni, hogy az erdélyi magyar oktatás számára milyen pozitívumai vannak az új tanügyi törvénytervezetnek? Mint sokan mások, én is türelmetlenül várom a választ.
Balogh Levente
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Somogyi Botond
Aki egy picit is elfogult volt Donald Trumppal szemben, és azt gondolta, hogy az amerikai elnök a béke és háború kérdésében merőben más, mint elődjei, az szombat hajnaltól valószínűleg másképp gondolja.
Balogh Levente
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Rostás Szabolcs
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Balogh Levente
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Rostás Szabolcs
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
Balogh Levente
Miközben a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje súlyos visszaélésekre világít rá a román igazságszolgáltatási rendszerben, azért megjegyezhetjük: a tényfeltáró riporttal jókora szívességet tett a kormánynak.
szóljon hozzá!