Kényes ügyek

Ha egyetemesen igaz az állítás, miszerint megtámadottság esetén a közösség összezár, az erdélyi magyarságra is ráköszön végre a mindenféle zavaró körülményeket félresöprő egységösztön. A közelmúlt több zaklató történése mellé ugyanis felsorakozott az Európa Tanács monitoringbizottságának állásfoglalása, miszerint az ügy kényességére való tekintettel nem hivatott állást foglalni a székelység külön közigazgatási egységigényében. A másik pofont már a fal adta: a korrupcióellenes ügyészség vizsgálatot indított a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott javak ügyében. Nem mellékesen: a gyulafehérvári érsekség hatáskörébe tartozóéban is.

Első látásra távol dübörög egymástól a két ügy – és nemcsak földrajzi értelemben. A strasbourgi történet a romániai regionalizációs tervek elleni székelyföldi tiltakozásról szól, arról a közel ötven önkormányzati állásfoglalásról, amely a Székelyföld nevű közigazgatási egységhez tartozás szándékát intézményesíti – és amelyről a román állam nem hajlandó tudomást venni. A másik közelebbi, de távolról ered: az egyházi visszaszolgáltatások ügyének különböző szálait kezdte húzogatni a DNA.

Ha összehangolt támadásról talán nem is, egységes stratégiáról mindenképpen árulkodik a két folyamat: az erdélyi magyarság jogainak semmibe vételéről. A beolvasztási, felszámolási szándék közel évszázados, az e tekintetben megszólaló többségi hatalommal lassan úgy vagyunk, hogy már akkor sem hiszünk neki, ha kérdez. A kompakt közigazgatási egység megteremtése ugyanis az önrendelkezési törekvések egyik előszobája lehetne. Annak ellehetetlenítése, a székely megyék szlovák típusú felhígítása pedig épp az autonómia kivívásának útjába fektetne újabb „tanakadályokat”. Ezért kell valamennyi hazai és nemzetközi fórumon minden eszközt felhasználva olyan konjunktúrát teremteni, amelyben még az uniós regionalizációs elvekre hivatkozva se lehessen azt meglépni. A strasbourgi félsiker-félkudarc is ennek fényében vizsgálandó: míg a korábbi monitoringülésnek a napirendjére sem kerülhetett a székely kérdés, addig Strasbourgban már a „kényes” minősítés okán hárította felsőbb fórumokhoz a bizottság a véleményalkotás felelősségét.

Az egyházi javak visszaszolgáltatási folyamatának felülvizsgálatára pedig nemcsak a DNA-s úthenger megfékezhetetlenségének okán lehetett számítani. A Mikó-perben hozott ítélet szinte borítékolta az ügy folytatását, s csak reménykedhetünk benne, hogy legalább formailag nem találnak rajta fogást az antikorrupciós vizsgálódók. A két kényes ügy mindenesetre sorait záró egységre szólítja a hazai magyar közösséget. De ez már a harmadik kényes ügy.