2017. augusztus 22., 23:372017. augusztus 22., 23:37
Románia „létrehozásának” százéves centenáriumát úgy fogja „ünnepelni” az ország, hogy a nagyobbik része ugyanazokban a szindrómákban szenved, mint száz évvel ezelőtt: ugyanaz a magyargyűlölet a mozgatórugója, ugyanaz az ellenségesség az éltetője, s ugyanolyan keveset tud a világról, országáról és saját magáról, mint akkor. Mert az elmúlt száz évben e nagyhatalmak kegyétől létrejött államban vajmi keveset foglalkoztak az igazán fontos problémákkal, könnyebb megoldás ugyanis a társadalmi kohézió fenntartására az ellenségkép formálása. Romániában márpedig az ellenség mi vagyunk: ebben semmi sem változott az elmúlt évtizedekben.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nemrég kissé meglepő őszinteségű interjút adott a kolozsvári Szabadságnak, amelynek tulajdonképpen utolsó bekezdéseit kapta fel a román sajtó. Az persze arra a részére fektette a hangsúlyt, ahol az elnök elmondja: a románság ne várja el tőlünk, hogy kézen fogva ünnepeljük majd velük a „nagy egyesülést”. Az RMDSZ elnöke kertelés nélkül fejtette ki azt is, hogy miért: mert az elmúlt száz évben a román állam nyíltan arra törekedett, hogy felszámolja a kisebbségeket, hogy felszámoljon a társadalomban mindent, ami nem román. Ez a szándék egyértelmű volt a két világháború között, egyértelmű volt Ceauşescu Romániájában, de „1989 után szintén lehetett gyakran ezt a ki nem mondott törekvést érezni”.
Nem szokásom, de most beleolvastam az Adevărul hírportál témába vágó facebookos megosztása alatti hozzászólásokba: ha ezeknek az embereknek a bőrébe kell valamennyire bebújnom, lehet, hogy újjá kell születnem. Az olvasható „gondolatok” között a legenyhébb volt az, hogy ha nem akarunk velük ünnepelni, húzzunk el az országból, nyitva áll a kapu. Menjünk a Magyarországunkba, büdös hontalanok stb. Felesleges ezt tovább sorolnunk, ebben semmi újdonság. Ami az igazán elrettentő, az ilyen sémájú hozzászólások elsöprő aránya. Nem végeztem kutatói igényű számolást, de a poszthoz érkezett több száz hozzászólás közül legalább három tucatot is el kellett olvasnom, míg a következőre bukkantam: a román állam saját magának köszönheti, hogy teljesen elvesztette a magyar nemzetiségű polgárainak lojalitását. S ez a vélemény is egymagában lógott a többi között: szinte senki nem lájkolta, nem reagált rá. Hogy mit gondolnak Facebook-buborékjaikban a „tömegek”, ebből lehet következtetni.
Építőbb talán, ha két olyan megnyilvánulást is megemlítünk, amelyek árnyaltabban közelítenek a témához. A 22 című folyóirat publicistája, Andrei Cornea szerint Kelemen nyilatkozata nacionalista és empátiamentes, de igaz. Úgy véli, arra volna a leginkább szükség, ha a románok és a romániai magyarok felhagynának az etnikai alapú hazafiassággal, ami százötven éven át ellenségeskedést szült, s helyettesítenék ezt egy alkotmányos, polgári hazafiassággal, amelynek alapjai az olyan értékek volnának, mint a szabadság, jogegyenlőség, tisztelet és a másik sajátosságai iránti empátia.
Szerinte sincs azonban esély erre 2018-ig, így nagy a veszély, hogy ez inkább a nagy szakadás éve lesz. Gabriel Liiceanu filozófus még a Kelemen-interjú megjelenése előtt kifejtette: szoborállítás helyett autópálya-építéssel kellene ünnepelni a centenáriumot. Rámutatott: száz évvel a „nagy egyesülés” után sincsenek valójában összekötve egymással az egykori fejedelemségek, de az ország sincs összekötve Nyugattal.
Egyesek Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását követelik 2017 Romániájában. A szász államelnök pedig népe nevében biztosítja a hangoskodókat: ők lojálisak, s együtt ünnepelnek az országgal. Maradunk mi, magyarok, az örök ellenség. Elvégre ezzel is jó szolgálatot biztosítunk az országnak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Aki egy picit is elfogult volt Donald Trumppal szemben, és azt gondolta, hogy az amerikai elnök a béke és háború kérdésében merőben más, mint elődjei, az szombat hajnaltól valószínűleg másképp gondolja.
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!