Hullámtörés

Mi tagadás, Európa egyre szorultabb helyzetbe kerül. Persze mondhatnánk nyugodtan azt is, hogy mi itt, Európában, de tekintve, hogy egyelőre nem Erdélyen törik meg közvetlenül a menekülthullám, momentán szemlélői vagyunk korunk egyik legsúlyosabb problémájának. Nem túl közeli, de annyira igen, hogy jóval összeszorultabb szívvel tekintsünk rá, mint mondjuk egy óceániai cunamira.

A moraj egyre közelebbről hallatszik. Olyannyira, hogy több, tegnapig még a nyitott világ és a korlátlan szabadság apostolainak szerepében tetszelgő schengeni állam gondosan légiesített határainak lezárásáról határozott. Képzeljük el, amint egyenruhások állnak a francia–olasz határon, ahol legutóbb még úgy suhantunk át, hogy csak az útszéli táblák jelezték: másik országba értünk. És a blokád nem egyedi eset, sőt, nagy a valószínűsége, hogy a példa ragadós lesz. Közben Németországban egyre többen a schengeni kötelékekből való kilépésben – azaz a határok saját kezű őrzésében – látják az egyetlen megoldást, Olaszországban pedig B tervet lobogtatnak arra az esetre, ha az Európai Unió nem vesz sürgősen tudomást az egységes, főleg megelőző célzatú közbeavatkozás halaszthatatlanságáról.

Mert egyelőre csak az emberi jogok, a szabad mozgás elvei melletti feltétel nélküli, de egyre erősebb izzadságszagot produkáló kiállás „odőrje” terjeng a brüsszeli hivatalokban. Holott legalább képletesen bele kellene szagolni a francia–olasz határon rekedt, többségükben a nyomor és létbiztonság hiánya elől menekülők kipárolgásába. S mivel azt mondják, a félelemnek és hazugságnak szaga van, a kontaktus talán abban is segíthet, hogy hatékonyabban ki lehessen szűrni a tényleges menekülteket a konjunkturális menekültek közül. Hiszen ki tudná megmondani, hányan érkeznek például Szíria harcok sújtotta, illetve biztonságos részeiről.

A Földközi-tenger és a Balkán felől folyamatosan érkező emberáradat ügye sürgős kezelésre vár. A magyar–szerb határon való átkelés szigorú ellenőrzésének bevezetése küszöbön áll, márpedig az embercsempészeknek akkor újabb útvonalak után kell nézniük. Fennáll a veszélye tehát annak, hogy az Ókirályság – és áttételesen az ország többi része – is szembesüljön a rögvalósággal: az uniós bevándorláspolitika csődöt mondott. Előfordult már más ügyben is. Az igazi baj azonban a hárítás egyelőre változatlan gyakorlata. Egészen addig, amíg az EU nagyágyúi nem jelzik: a szabad áruforgalom „szentírása” mégsem kerülhet az emberi-társadalmi szempontok elé. Ahogy azt Magyarország „fenegyerek” miniszterelnöke már korábban megfogalmazta. Meglehetősen illiberális módon – és nem csak utcai panókon.