Nánó Csaba
2020. március 23., 10:302020. március 23., 10:30
E vírusos napokon egy találkozás a jelenleg még makkegészséges egykori osztálytárssal, valamint a közelgő kerekévfordulós érettségi találkozónk arra adott alkalmat, hogy felidézzük diákéveinket. Amelyek egyre távolodnak tőlünk, lassan a homályba vesznek. Az apropó természetesen az volt, hogy szünetel a tanítás, nekünk meg eszünkbe jutott, hogy mintegy fél évszázaddal ezelőtt nekünk sem kellett iskolába mennünk vagy három napig, akkora hó hullott Kolozsváron. Persze a hópelyhek senkit sem öltek meg, nem úgy, mint a járvány, amitől a világ ezekben a napokban lebénult.
Az egykori diák nyilván tanáraira emlékszik a legjobban, és nem arra, amit akkor tanult. A maga módján mindegyik pedagógus befolyásolta valamilyen formában fiatalságát, gondolkodását, alakította tanítványa jellemét, gyarapította tudását. Sokukat szerettünk és tiszteltünk, mások „nevelési” módszereivel akkor sem és így utólag sem értünk egyet. Persze két volt osztálytárs között elég nem meglepő módon elsősorban az kerül terítékre, hogy miket nem szerettünk annak idején a jó öreg alma materben.
A múlt század hetvenes éveinek vége felé ugyanis a diktatórikus rendszer kitalálta, hogy minden Romániában született csemetének szakmát kell adni a kezébe. Ehhez iskolák kellettek, a megoldás pedig az volt, hogy minden líceum – az is, amely addig reál és humán tagozattal rendelkezett – átalakult szakközépiskolává. A mi évjáratunk lett az első, amelyik már nem humán vagy reál szakra felvételizett 10. osztály végén, hanem fémforgácsoló szakra. Fogalmunk sem volt, hogy ez mi fán terem, de hát legalább az érettségiig el kellett jutni valahogy.
Nos az átalakulással együtt megjelentek tanári pozíciókban a mérnökök (a legtöbbjüknek semmiféle pedagógiai érzéke nem volt), az iskolák alagsoraiban műhelyeket rendeztek be, és új szakma ütötte fel a fejét: a mérnök-tanár. Egyik kedvencem a diákok által „Ledeburitnak” becézett mérnök volt, aki azzal írta be magát emlékezetembe, hogy tűrhetően focizott, a meccseken pedig szemüvege bugyigumival volt felfogva a fejére. Mesterek már azelőtt is tanítottak a suliban, fő tevékenységük abban merült ki, hogy üldözték az alagsor budijában cigiző diákokat.
Az igazság az, hogy a román tanügyi rendszerben sokat adtak az úgynevezett praktikára vagy műhelyórára, így akarták felkészíteni a nebulókat a szakmák elsajátítására. Ami sosem történt meg, de papíron jól mutatott.
Sosem tudtam meg és ma sem tudom, hova kerültek és mi lett ezekkel az általunk hegyesre reszelt szegekkel. Volt, aki egészen jól reszelt, mások minden egyes darabot elrontottak, még ha hosszú éveken át is reszeltek. Ahogy mindenhez, a reszeléshez is kell némi érzék.
Nyilván a diákok hócipője egy idő után tele lett a szegekkel és a reszelővel, de más lehetőség nem létezett. Hosszú éveken át reszeltek az iskolások, nemzedékről nemzedékre szállt a reszelés titka. Visszagondolva olyan volt az egész, mint egy rossz rajzfilm… Később egy üzemben (kellett volna) gyakorlatoznunk, ahol a melósok azzal hülyítették főleg a lányokat, hogy elküldték kollégájukhoz, kérjenek kölcsön egy violinkulcsot vagy kanyarfúrót…
A diplomamunkánk egy gép volt – sosem tudtam meg, mire jó –, amit természetesen nem mi készítettünk el: egyik kollégánk apjának jóvoltából némi anyagi ellenszolgáltatás fejében egy üzemben állítottak össze. Nekünk annyit kellett tudnunk róla, melyik gombbal indítják be…
Hogy mire volt jó az egész cirkusz a fémforgácsolás körül? Amikor barátommal első nap megjelentünk a munkahelyünkön, az egyik mérnök megkérdezte: esztergán vagy marógépen dolgoznánk szívesebben? Ő ugyanis hajlandó arra tenni minket, amelyikhez jobban értünk. Pislogtunk nagyokat, kicsit köhécseltünk, aztán kiböktük: mérnök elvtárs, előbb tisztáznunk kellene, melyik az esztergapad és melyik a marógép.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Rostás Szabolcs
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
Balogh Levente
Talán a múlt heti gazdatüntetés szélsőjobb általi eltérítése is hozzájárult, de most úgy tűnik, a román hatóságok úgy döntöttek, végleg megpróbálnak leszámolni a kortárs romániai szélsőjobboldal ikonjával, Călin Georgescuval.
Balogh Levente
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Makkay József
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Balogh Levente
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Páva Adorján
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Makkay József
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!