Esély a realitások talajára?

ISIS, Brexit, Trump, csupa horrorisztikus történet – ilyen és ehhez hasonló Facebook-bejegyzésekkel találkoztam az elmúlt napokban. Azaz egyesek a terrorállamot demokratikus választások eredményeihez merték hasonlítani (!). Az amerikai elnökválasztás nyilván senkit nem hagyott hidegen, aki a politika iránt egy kicsit is érdeklődik. Mindenki a saját szája íze, politikai hovatartozása szerint kommentálta az eredményt, amely – maradjunk annyiban – meglepő volt. Nyilván olvastam ellenkező véleményt is: Trump győzelme úgy érte a CNN munkatársait (és az ajvékoló ballibsi „mértéktartó” újságírók siserahadát), mint amikor Kálmán Olga házibulijára berobban a hír a Jobbik négyötödös választási sikeréről.

No, de hagyjuk a bejegyzéseket. Elég, ha az amerikai fiatalok körében végzett felméréseket nézzük: jelentős részük azt nyilatkozta, inkább csapna egy meteorit az Egyesült Államokba, minthogy bármelyik elnökre is szavazzanak. Az elmúlt időszakban különben sokan fogalmaztak úgy, hogy az államok eddigi történetében szinte soha nem volt ilyen kilátástalan a helyzet, a jenkiknek ugyanis két rossz között kellett választaniuk. Hogy ez mennyire valós, nem tudom, mert sem egyik, sem másik jelölt politikai krédóját nem ismerem, és amerikai állampolgár sem vagyok, aki saját bőrén érzi, mit jelentett az eddigi nyolc év demokrata vezetése. Az azonban köztudott, hogy Orbán Viktor volt az első kormányfő a világon, aki hónapokkal ezelőtt ki mert állni Donald Trump mellett. S bár nyilván a magyar kormányfő is követett el hibát, a magyar sorskérdéseket szívükön viselők közül azt senki nem kérdőjelezheti meg, hogy nemzetpolitikailag (és nem csak) ne hozott volna jó döntéseket. Ezért örüljünk Trumpnak – inkább, mint a Soros által pénzelt, Magyarországot többször is bíráló Hillary Clintonnak – , bár nem tudjuk, mit hoz a jövő, és láttunk már karón varjút …

Ami azonban az egész történetben meglepett, az nem egyik vagy másik jelölt kampányban elkövetett „övön aluli ütése”, sokszor ocsmány kijelentése volt, nem is annyira a jelöltek megosztó személyisége, hanem inkább a közvélemény-kutatások és a választási eredmény közötti jelentős eltérés oka. Az egyik európai hírügynökség washingtoni tudósítója a múlt heti elemzések során kijelentette: a közvélemény-kutatások során többen is félelemből mondták azt, hogy Clintonra szavaznak, holott Trump-szimpatizánsok voltak.

Hoppá! Álljunk csak meg egy szóra! Hol van az agyondicsért amerikai alkotmány, amely garantálja a szólásszabadságot? Vagy a híres, istenített 240 éves amerikai demokrácia is már oda süllyedt, hogy az ember nem mondhatja el nyíltan a véleményét, mert megkülönböztetés éri? Úgy látszik, ez a helyzet a tengeren túl is. Merthogy itt, Európában már régóta érezzük a liberális véleménydiktatúrát: aki nem dicséri a migránsokat, aki nem áll ki a másneműek és még ki tudja milyen neműek jogaiért, aki nem a multikultit szajkózza, az nem toleráns, nem mértéktartó, sőt, horribile dictu, szélsőjobb, netán náci, rasszista, fasiszta. És éppen ez a liberális diktatúra vezet ahhoz, hogy egyesek felbujtására tüntetéseket szervezzenek Amerika-szerte Trump ellen…

Talán ezért is nyilatkozta a magyar miniszterelnök az eredmény ismeretében: a világnak mindig jót tett az, ha sikerült magát kiszabadítania az éppen uralkodó ideológiai irányzatok fogságából. Szerinte ez esélyt ad a nyugati világ többi térségének is arra, hogy kiszakítsa magát az ideológiák, a politikai korrektség, a valóságtól eltávolodott gondolkodás és beszédmód fogságából, és arra, hogy visszatérjünk végre a realitások talajára. Nos, sok európai országban következnek a közeljövőben választások. Lássuk, milyen eredménnyel…