Ébresztő

Brüsszelben szinte fel sem tűnik, hogy valami nincs rendben. A heves szél és a néha eleredő eső ellenére turisták ezrei járják be a főtér, a Grand Place, azaz flamandul Groote Markt példásan karban tartott épületeit övező utcákat, hogy szelfit készítsenek a pisilő kisfiút ábrázoló, a város jelképévé vált szoborral, vagy leüljenek megpihenni az óváros szűk utcáin egymást érő vendéglők és kocsmák valamelyikében, hogy megkóstolják a legendásan ízletes belga söröket.

Pedig a Grand Place-tól alig tizenöt percnyire, a Molenbeek nevű kerületben éppen nagyszabású rendőrségi akció zajlik, mivel kiderült: négy nappal korábban ebből a ma már zömmel arab bevándorlók lakta, rossz hírű kerületből indultak útnak a Párizsban vérengzést rendező dzsihadista terroristák, sőt a merénylet értelmi szerzője, Abdelhamid Abaaoud is itt lakott.

A város többi részében azonban nem igazán érezni, hogy valami különleges esemény történt volna. Rendőrt alig látni, egyedül az Európai Parlament előtt posztolnak gépkarabélyokat szigorú arckifejezéssel markoló katonák, és – mivel a terrorkészültség sárga, azaz második fokozatú, mint az néhány hivatal ajtajára kifüggesztett plakátról kiderül – az uniós törvényhozásba való belépéskor alkalmazott ellenőrzés meglehetősen alapos, szinte már olyan, mint amilyent a repülőtereken tapasztalni.

Vagyis nincs ostromállapot, és szinte semmi sem utal arra, hogy közvetlen veszély lenne. Mégis, az ember gyomra kissé összeszorul, amikor beül valamelyik sörözőbe, és végignéz a lelkesen hangoskodó, kozmopolita, tucatnyi nyelven értekező vendégkörön. Óhatatlanul is az jut eszébe: nemrég Párizsban is ugyanilyen gondtalanul falatoztak, poharaztak vagy beszélgettek az emberek a vendéglők teraszain, hogy aztán néhány fanatikus őrült vérfürdővé változtassa a zsibongó utcákat.

És arra gondol: ez így nagyon nincs rendjén. Valamit tenni kell, és több szükséges annál, hogy Franciaország fokozza a merényleteket felvállaló Daes elleni légi csapásokat. Szoros összeurópai összefogás kell, amelybe az Egyesült Államokat és Oroszországot, sőt Kínát is jó lenne bevonni, hogy közös erővel számolják fel a mindannyiunkra veszélyes fundamentalista terrorszervezetet, amelynek semmi köze a valláshoz, a hithez, csupán saját elmebeteg, diktatórikus céljai érdekében magyarázza félre a szent szövegeket, a más vallásúak elleni gyűlöletre uszítva a muzulmánokat.

És valamilyen formában rendezni kell a migrációs válságot is. A bevándorlás ugyanis – hiába próbálják ezt egyes szemellenzős, ideológiai béklyóiktól szabadulni képtelen, a politikai korrektség és az önveszélyes, differenciálatlan tolerancia imperatívuszát feladni nem akaró politikusok az ellenkezőjét elhitetni – igenis összefüggésben van a terrorizmussal.

Persze az is hihető, hogy a Szíriából, Irakból vagy Afganisztánból érkező nők, gyerekek és öregek a terror elől menekülnek, és a férfiak jelentős része is. Azonban Európa nem képes korlátlan mértékben befogadni más kulturális és civilizációs közegben szocializálódott tömegeket – azt pedig végképp nem lehet elfogadni, hogy amennyiben menedéket nyújt néhány százezer bevándorlónak, azt a menedékkérők mindegyikének alapos ellenérzése nélkül tegye.

És az sem megspórolható, hogy a hatóságok figyelmesen nyomon kövessék a bevándorlókat, és mindent megtegyenek annak érdekében, hogy minél gyorsabban megismerjék az európai normákat, a befogadó ország kultúráját, és elfogadják, majd elsajátítsák azt – vagyis a lehető legnagyobb mértékben integrálódjanak. Ellenkező esetben egyszerűen nincs itt mit keresniük, mert csak fenntartják, újratermelik a már meglevő konfliktusokat. Hiszen a mostani, illetve a tíz évvel ezelőtti londoni merényleteket sem friss bevándorlók követték el, hanem olyan, már Európában született arabok, akiknek szülei nem tudtak – vagy nem akartak – beilleszkedni a befogadó társadalomba, és gyermekeiket is a saját párhuzamos társadalmukban nevelték. Ebben pedig nem csupán az európai fél a hibás. (És mielőtt valaki fölvetné: a friss, eltérő kultúrájú bevándorlók helyzetét nem lehet párhuzamba vonni az őshonos, a nyugati értékrendben szocializálódott európai kisebbségek helyzetével. Ők olyan európai polgárok, akiknek ősei évszázadok, évezredek óta itt élnek, és ugyanúgy megilleti őket a kultúrájuk fenntartásához, anyanyelvük használatához, az önrendelkezéshez való jog, mint bármely más európai népet.)

Tehát cselekedni kell, méghozzá hamar. Hogy egyetlen európai városban se maradjon olyan negyed, ahova az őshonos polgároknak a bevándorlóktól való félelem miatt nem ajánlatos belépni. És az embernek sehol se úgy kelljen leülnie egy vendéglő teraszára, hogy közben aggódva pásztázza a környéket, arra készülve, mikor nyit tüzet egy fanatikus elmebeteg a békés polgárokra.