Nánó Csaba
2020. november 12., 19:432020. november 12., 19:43
Egy hét telt el, amióta a kolozsvári vasutascsapat 5–0 arányban kikapott Rómában az Európa Liga csoportkörében. Sokan szégyenként élik meg a vereséget, mások valóságos szerencsétlenségként, megint mások dühösen, hogy ilyen előfordulhatott. Vannak, akik az edzőt, mások a játékosokat hibáztatják. Pedig ez a zakó régen benne volt a levegőben… Ebben a kilencven percben ugyanis „mindössze” a román futball összes hibája, hazugsága, tehetetlensége, betegsége fellelhető volt. Mindaz, amiket a szurkolók nem látnak, amik a kulisszák mögött zajlanak jól eltakarva a kíváncsi tekintetek elől. Átláthatatlan, kibogozhatatlan szövetségek, érdekcsoportok óhajai szövik át a sportágat. A klubok vezetői előtt pedig egyetlen cél lebeg: minél kevesebb befektetéssel a lehető legtöbbet kihozni. Ami némileg érthető is, hiszen így működik a piacgazdaság. Csakhogy nyersanyag nélkül lehetetlen bármit is előállítani. És ez a sportra is érvényes.
A román labdarúgás rákfenéje mélyen gyökerezik. Ha a sajtóban megjelenik egy interjú visszavonult focistákkal, levitézlett klubvezetőkkel, de akár kiöregedett játékvezetőkkel, a beszélgetés közben óhatatlanul arra terelődik a szó, hogyan adták-vették annak idején a mérkőzéseket, kik és miért döntöttek bajnokságok, csapatok, emberek sorsáról, hogyan verték át a rendszert és ezzel együtt természetesen a nézőket. Azokat, akik naivan azt hiszik, minden a pályán dől el. Így volt ez 30, 40, 50 éve, a közelmúltban, és így lesz ez még sokáig. A szereplők szinte büszkén mesélnek arról, milyen disznóságok történtek aktivitásuk idején – bár ők nyilván mindenben ártatlanok voltak.
A román foci ma már olyan vicc, amin nem lehet nevetni. Sőt siralmas. A 80-as évek eredményes labdarúgását, amikor a csapatok még nemzetközi szinten is számítottak, a rendszerváltás után már csak a lendület vitte tovább. Egy ideig. Amíg eltűntek azok, akik a kommunizmusban nőttek fel, tanultak labdába rúgni, és pártállami utasításra akár lábukat is törték a jó eredményekért. Akik a munka hőse címért és egy pléh plecsniért verejtékeztek a pályán – persze képletesen, mert azért volt, amit a tejbe aprítaniuk. Csakhogy nagyot fordult a világ, a huszonéves milliomosok már nem hajlandók kiköpni a tüdejüket a pályán, a kevés erőfeszítésből is jól megélnek, senki sem zavarja vissza őket az esztergapad mellé, ha nem mutatnak fel teljesítményt.
Ez lett a veszte a kolozsvári csapatnak is, ahol elvárják a nagy eredményeket, csak a klub vezetői éppenséggel alig tesznek bármit is mindezért. Ha egy-két alapember valamilyen okból kiesik, meztelen a király, az edző alig tud összeszedni egy csapatra való focistát egy mérkőzésen. Ez pedig egyáltalán nem vall a vezetőség profi szemléletére. Iskolás szint, amikor az egyik kolléga kiesik, és az osztályban nincs elég fiú, hogy pótolják. Egyébként az említett összecsapásra a Róma is tartalékosan állt ki, csakhogy a posztján második vagy harmadik játékos is majdnem ugyanolyan képességű, mint a kezdő. Ez hiányzik leginkább a kolozsváriaknak, ezért nem fognak soha komolyabban előrelépni. Ugyanakkor az olaszok félgőzzel, foghíjas csapattal hét kapura küldött lövésből öt gólt értek el. Ez teszi a különbséget.
A kolozsváriak edzője nem bízik a fiatalokban, a szakvezetés olyan játékosokat igazolt (tegyük hozzá, ingyen), akikről kiderült, nem képesek felnőni az elvárásokhoz, vagy egyszerűen nincsenek még egy román első ligás csapat szintjén sem. Ám ezekből az igazolásokból valakik komoly összegekkel gazdagodnak. Mit számít eredmény, becsületes helytállás?
A sportág hanyatlásának az sem mellékes tényezője, hogy a klubok körül rengeteg kétes figura kering, akik csak a haszonszerzés reményében forgolódnak a csapatok körül. A román népmesékbe illő névvel rendelkező Adrian Mititelu, ez az oltyán gengszter (hivatalos megnevezése: üzletember) a másodosztályú krajovai csapat tulajdonosa a 17-ik olyan személy, aki valamilyen szinten kapcsolódik a román labdarúgáshoz és a napokban letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Ha másfél tucat „fociszakember” ül vagy ült a rácsok mögött, gondolhatjuk, milyen „tiszta” ez a sportág mifelénk. A „jó fiúk” között találunk klubvezetőt, csapattulajdonost, játékosügynököt és egykori válogatottat. De hányan vannak még olyanok – Mircea „Keresztapa” Sandu vagy Mitică „Corleone” Dragomir, hogy csak két nevet mondjunk azok közül, akik feje felett ott lebeg az igazságszolgáltatás kardja –, akik kisebb-nagyobb mértékben jogtalanul tették rá kezüket a román fociban is keringő temérdek pénz jelentős részére.
Talán sokan nem értik, miért érdemes szót vesztegetni e dolgokra. Nos,
Ahol a korrupció, az önös érdek, a hozzá nem értés felüti a fejét, onnan nehéz azt kiűzni. Románia majdnem minden téren utolsó Európában, és ez immár a szebb időket megélt sportra is érvényes.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Rostás Szabolcs
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
Balogh Levente
Talán a múlt heti gazdatüntetés szélsőjobb általi eltérítése is hozzájárult, de most úgy tűnik, a román hatóságok úgy döntöttek, végleg megpróbálnak leszámolni a kortárs romániai szélsőjobboldal ikonjával, Călin Georgescuval.
Balogh Levente
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Makkay József
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Balogh Levente
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Páva Adorján
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Makkay József
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!