Az elodázott turizmus

A nyári trendek alapján kijelenthető, hogy Erdélyben tombol a turizmus. Megbízható régiós statisztikák ugyan nincsenek, de turizmussal foglalkozó szakemberek, falusi vagy éppen nagyvárosi vendéglátók visszajelzései alapján tudjuk, hogy évről évre egyre többen érkeznek külföldről, illetve az ország más részeiből. A különböző székelyföldi táborok zömében magyarországi és erdélyi magyarokat vonzanak, az Erdély nagyvárosaiban szárba szökő zenei fesztiválok pedig Európa-szerte érdeklődésre tartanak számot. Elég, ha a kolozsvári Untold fesztivált említem, ahova tízezrek érkeznek külföldről, és jó előre elkelt már minden hivatalosan jegyzett, de feketén kiadott szálláshely is. Aki városnapokra vagy fesztiválokra látogat hozzánk, az már a környéken is szétnéz, meglátogatja a hely nevezetességeit, megkóstolja az erdélyi gasztronómia kínálatát, azaz igazi turistának akarja érezni magát. Magyarán, szinte a semmiből nő ki a szemünk előtt egy jobb sorsra érdemes ágazat úgy, hogy közben szinte senki nem veszi komolyan, fejlesztésére nem építenek stratégiát. Ha jön a turista, akkor itt van, ha nem, a hatóságoknak úgy is jó – körülbelül ez a helyzet.

Sokan és sokszor leírták már, hogy természeti és kulturális adottságait tekintve Erdély Európa második Svájca lehetne. Lehetne, ha a román hatóságok engednék. De rengeteg adattal igazolható, hogy nem engedik. Ha csak az észak-erdélyi autópálya építési munkálatainak immár a végtelenbe nyúló halogatását nézzük, egyértelmű, hogy Bukarestnek semmiféle érdeke nem fűződik ahhoz, hogy a Kolozsvár és Budapest közötti bő négyszáz kilométeres távot gépkocsival jó tempóban három és fél óra alatt meg lehessen tenni. Számukra ez azért sem jó, mert Kolozsvár és több erdélyi város elhúzna a regáti kullogók mögött, ami talán a regionalisták és a helyi lokálpatrióták malmára hajtaná a vizet.

Marad tehát az infrastruktúrafejlesztés nélküli héjrupp, amikor helyi forrásokból próbálják egy-egy régió arculatát úgy kozmetikázni, hogy első látszatra eléggé vonzó legyen az ide érkező turista számára. Ami önmagában nem rossz, de hiú ábránd arra számítani, hogy komoly befektetések nélkül pótolható a korszerű műút- és vasúthálózat hiánya.

Ha a romániai hatóságok kicsit is figyelnének a változó európai turisztikai trendekre, ahol a nyugati terrorizmusveszély miatt egyre inkább felértékelődik Kelet-Európa szerepe – és benne a hazai turizmusé –, rögtön más megvilágításba kerülne a szervezett hazai vendéglátás. Amíg erre bukaresti szinten fogékonyság lesz, marad a helyi kezdeményezés. Igaz, ezen a téren is még nagyon sok a tennivaló.