Az egyeduralom harminc éve

Vagyis nana, a Nagy Testvér mindent lát, mindent hall, és számon tart. Tehát a magyarok lakta területeken maradt az egypártrendszeres egyeduralom, annak ellenére, hogy az elmúlt húsz évben nemegyszer voltak kitörési próbálkozások egy nemzeti oldal létrehozására. De azon a kevés szavazóbázison, amely megértette e törekvés lényegét, akkora volt a nyomás és az ellehetetlenítés, hogy hamarosan belefásult, érdektelenné vált, kilépett a közéleti szerepkörből és feladta. Páran pedig visszaoldalogtak egy kis kegyelemkenyérért. Annál is inkább, mivel a megalakulása után (2001) néhány évre akkora volt a kísértés a vezérpárt választási listájára kerülni, hogy néhány garasért egyesek feladták érte a nemzeti oldal minden törekvését, ami pár polgármesteri széket és néhány jól fizető állást jelentett a polgári párt vezetői számára.
Pontosan tíz évre rá újabb próbálkozás történt az egypártrendszer igájából való kitörésre. 2011-ben egy másik nemzeti értékeken alapuló politikai szervezet vállalta fel a hoppon maradt polgári réteg ügyét. E politikai szervezet mintegy évtizede küzd az ellen a tévhit ellen, hogy a 30 éves egyeduralmi magyar párton belül csak a baloldali eszmék életképesek, mi több, egy párton belül nem lehetséges másfajta gondolkodás, nincs helye más platformnak, ami megférne egy légtérben a tulipánnal. Ha mégis felüti fejét valami effajta „vírus”, azt radikálisan ki kell irtani a magyar egypártrendszeres közösségből – jött számtalanszor az utasítás a Bihar megyei szervezet fő korifeusaitól, de nem csak.
És a tömbben élő magyarok vagy betörtek, vagy ellehetetlenedtek mind megélhetési vonalon, mind a kialakult ellenséges viszonyok miatt. Ha mégis engedtek a nyomásnak, akkor jó pártaktivisták módjára – karöltve a klientúrával – kötelességük volt folyamatosan zaklatni minden fórumon az „elcsángált” társakat.

Addig irtották a „vírust”, amíg rendesen megtizedelték saját magukat.
Visszatérve a szórványmagyarság értetlenkedéseire. Ide tartozik, hogy olyan településeken, ahol több párt vagy legfeljebb két erősebb közt (legyenek azok akár románok is) oszlik meg a hatalom, nincs akkora nyomás azokon, akik ide vagy oda teszik le a garast. Választások után, ha változik is a felállás, esetleg csak a jobban fizetett tisztségek kerülnek „árverésre”, de nálunk egy cipőgyári alkalmazottnak is veszélyben forog a megélhetése, ha a főnöke éppen a magyar vezérpárt önkormányzati képviselője, és pechére kiderül, hogy nem az örök időkre fennmaradni készülő pártra pecsételt. Ami ugye egy szórványvidék kisvárosában nem téma, azaz nem jelent veszélyt a megélhetésre, mert a kutya sem ellenőrzi, hova nyomta a pecsétet. Ergo, a kaptafagyárból sem rúgnak ki senkit.
Nálunk, a homogén területeken nagyon is téma, ki hova adja a voksot. Sőt

ha netán nem úgy látja a világot, mint a kommunista múlttal rendelkező városi vagy falusi elöljáró. S ha mindezek ellenére sem ment még világgá, ahogy a többi társa, választás hiányában átszavaz a román pártra, amit inkább csak negatív szavazatnak szán, hogy bosszút álljon, ahol tud.
Az említett két nemzeti párt jelenlegi „frigye” hosszabb távon hozhat ugyan némi változást, esetleg új helyzetet teremt. A kilencvenes évek megkopott retorikáját már nem lehet eladni a választóknak, a románoknak sem érték az a 3,8 százalék. Hacsak ott fent nem Teleormanra számítanak megint.