Az ázsiai puszta nem sértés, de a román netezők ezt nem tudják

Valamelyik nap mégis utolért a kíváncsiság, és egy 1942-es, kolozsvári életet bemutató videó kommentszekciójába tévedtem. Hát volt ott minden, kérem szépen. Antonescutól Hitlerig, a kincses Kolozsvártól Trianonig, a dákoktól Horthy Miklósig és József Attila Nem! Nem! Soha! című verséig, minden, mi szem szájnak ingere. Mondanom sem kell, hogy a hozzászólások párhuzamos világba kerültek egymás alá: mindenki fújta a magáét, s írta, amit éppen gondolt vagy (vélni) tudott.

Persze ismertem a csörtét a többi oldalakról. Sajnos már ez megy évek óta, így most sem szóltam bele. És a végén „megnyugodva” olvastam, amit oly sokszor minden hasonló adok-kapok után. Amikor a románok kifogynak a történelmi érvelésekből, (ez bizony elég hamar bekövetkezik), s túljutnak az unós untalanig ismételt dák-római elmélet vagy más hazugságok szajkózásán, akkor előállnak a sértegetésekkel. Mert hát ez a legkézenfekvőbb. Csakhogy ezt sem tudják megválogatni, mert sokan úgy gondolják, hogy ha visszaküldenek Ázsiába vagy a mongóliai pusztákat, esetleg Attila hun királyt emlegetik, akkor mi mélységesen megsértődünk. Vagy rettentően elszégyelljük magunkat.

Hát dehogy, kérem szépen! Már megint nem ismerik a történelmet. Hiszen egyrészt

mi tudjuk, honnan jöttünk (velük ellentétben), másrészt múltunkat nem szégyelljük. Tehát egyáltalán nem sértődünk meg. Ám honnan tudnák ezt elvakult „román testvéreink”?

Jó lenne, hogy ha már a dák-római elméletet oly kiválóan bemagolták (nem hosszú, a tankönyveikben is alig pár oldal, tárgyi bizonyítékok, leletek, iratok stb. ugyanis nincsenek), legalább az ázsiai kultúra egy kis szeletét ismerjék meg. Legalábbis azt, amely Európához kötődik. Például azt, hogy mit köszönhet Európa a letelepedő nomád magyar törzseknek (a pogány hordáknak, ahogy ők neveznek minket). A nadrág, alsónemű vagy fehérnemű, zeke, kabát, gomb, csizma, cipő mind olyan viselet, amely az Árpád-házi dinasztia Kárpát-medencei megtelepedése előtt ismeretlen volt Európa többi részén. Tóga, tunika, hosszú ruha, saru voltak azok a ruhadarabok, amelyekbe Európa latin, görög, germán, frank, szláv népei öltöztek, hiszen nem tudtak lovagolni, ezért nadrágra sem volt szükségük.

Honfoglaláskor az akkori korhoz képest fejlett állattenyésztéssel és földműveléssel rendelkeztünk, mint ahogy ismertük a halászat, méhészet, pákászat csínját-bínját. Számtalan Európában ismeretlen ízesítőt, fűszert hoztunk be, a kovászt is tőlünk tanulták, de említhetjük az új hadászati stílust (íjászat, lovak felszerszámozása stb.) vagy nemezelést is, amelyet Európa népei szintén tőlünk tanultak.

– már a Kárpát-medencei letelepedésünk előtti korban is. Hogy a külön írásrendszerről (rovásírás) most ne nyissunk új fejezetet.

Ameddig a történelemkönyvekben sem az ázsiai kultúráról nem olvasnak semmit, sem a saját valós történelmükről nem írnak, addig maradunk azzal, hogy amikor néhány mondat után „kifogy a készletük”, újból előveszik az ázsiai pusztákat, amin újra elmosolyodom.